Tűsarkúk, tőrök, törtető rendőrök

Vágólapra másolva!
Ezen a héten a röfőgősen nevető FBI-Barbie újra szétcsap a bűnözők között, de az előléptetésre hajtó francia rendőröknek ez már nem megy olyan könnyen. A kínai kormány dolgát is megnehezíti egy szépséges fogoly, aki nem hajlandó őket a lázadók nyomára vezetni, az inszomniás gépésznek pedig megelevenedő rémálmaival kell megküzdenie. 
Vágólapra másolva!

Shi mian mai fu - 2004
Képek a filmből | Előzetes | Hol/mikor játsszák | Hivatalos honlap

Miről szól? A kínai kormány megbízottjai elrabolják a Repülő tőrök klánja nevű lázadó csoport régi vezérének lányát, hogy kínzással bírják árulásra, de a vak táncosnő makacsul hallgat, ezért csellel próbálnak a bizalmába férkőzni.

Ki a rendező? A filmet Zhang Yimou rendezte, akinek nem ez az első kosztümös akció-drámája, a Hős című munkáját 2003-ban Oscar-díjra jelölték.

Kik a szereplők? Az elszánt főhősnőt az ünnepelt ázsiai színésznő, Ziyi Zhang játssza, akit a Tigris és sárkány-ban és a Hős-ben ismert meg a világ. A Szigorúan piszkos ügyek-trilógia sztárja, Andy Lau, valamint a magyar közönség számára a Csunking Express és a Bukott angyalkák című Wong Kar-wai-filmekből ismerős Takeshi Kaneshiro alakításának örülhetünk.

Még valami? A 9. századi Kínában játszódó film operatőrét, Zhao Xiaodingot Oscar-díjra jelölték a film lenyűgöző látványvilágának megteremtéséért. A Repülő tőrök klánja nyitotta meg az idei Titanic Filmfesztivált.