Háromszáz spártai mindenkit legyőz

Vágólapra másolva!
Zack Snyder thermopülai csatát feldolgozó képregényadaptációja, a 300 a várakozásokat messze felülmúló, 70 milliós bevétellel nyitott a hétvégén az amerikai mozikban. A 4800 teremben vetített, erőszakban tobzódó alkotás ezzel az eredménnyel a 17 éves kor alatt csak szülői kísérettel megtekinthető filmek közül a harmadik legsikeresebb lett: csak a Mátrix - Újratöltve (91,8 m.) és A Passió (83,8 m.) hozott többet az első hétvégéjén. A film közönségének 60%-a férfiakból állt, és 52%-a 25 éven aluli volt. A 300 nyitása messze túlszárnyalta a korábbi hasonló műfajú filmekét, sem a Gladiátor (34,8 m.), sem a Trója (46,9 m.) nem közelítette meg a Frank Miller-adaptáció sikerét.Gerard Butler mint Leonidász és Rodrigo Santoro mint Xerxész a 300-banOrszágos szinten nem került más film a héten az amerikai mozikba. A toplista második helyén a múlt héten vezető Faterok motoron áll, amelynek bevétele csak 29,4%-kal esett vissza, 28 millióra. A John Travolta és több másik koros motoros főszereplésével készült alkotás tíz nap alatt már 77,4 milliós bevételre tett szert. Örülhetünk Csupó Gábor sikerének is: Híd Terabithia földjére című fantasyja az előző hétvégéhez képest 22,9%-os visszaeséssel, 6,9 milliós hétvégi bevétellel még mindig a lista harmadik helyén áll. A film összbevétele 24 nap alatt 67 millió dollár.
Vágólapra másolva!