Nem mindenki Stallone, de megvannak a magunk küzdelmei

2014.09.12. 10:50

Egy jól eltalált zeneszám minden másnál erősebb hangulatot adhat egy jelenetnek, mégis alig foglalkozunk a filmek betétdalaival - mondjuk a sztárszínészekhez képest. Egészen mostanáig! Új cikksorozatunkban magyar filmrendezőket kérdezünk arról, melyik számot szeretnék feltétlenül használni egy filmjükben, és azt milyen jelenet alá képzelik el. Lehet stipi-stopizni, dübörögjön a rockandroll. Elsőként a héten mozikba került Utóélet rendezőjét, Zomborácz Virágot kérdeztük.

 

Stipi-stopi #1: Zomborácz Virág

Az Utóélet című első filmjébe Zomborácz Virág olyan kifogástalan ízléssel válogatta a betétdalokat, mintha csak egy kis magyar Martin Scorsese lenne. Az egyik montázsjelenet alatt remek Pulp-szám szól, a művelődési házban Petrik Andrea Billy Idol Dancing with Myself-jére dobja el az agyát, attól a résztől pedig libabőrös lettem, amelyben Csákányi Eszter a Heaven is a Place on Earth-re vonul lassított felvételen. A legjobban azonban annak örültem, hogy valakinek végre volt mersze filmben is használni minden idők legvarázslatosabb magyar diszkóslágerét, a Splash együttestől a Tedd fel a kezed című klasszikust, ami itt egy vécében kokózós jelenet hangulatát színezi.

Zomborácz VirágFotó: Czank Lívia

Melyik a kedvenc filmjeleneted, ami alatt egy szuper szám szól?

Sokáig vívódtam a Diploma előtt záróképe (ez a kedvencem, azért, mert tökéletes, de túl nyilvánvaló választás lett volna) és a Rozsda és csont bálnás jelenete (amikor Marion Cotillard karaktere felidézi magában az idomítás mozdulatait) között, így végül a Persepolis Eye of the Tiger-ös részét választottam.

Az Eye of the Tiger a Rocky emblematikus zenéje, és a Persepolis is erre az előzetes popkulturális ismeretre épít (sőt, talán még egy kis Flashdance-utalás is van benne a végén). A kontextus nagyon hasonló, a depressziójából magát összeszedni készülő iráni nő boksz helyett szőrteleníteni és aerobikozni megy, miközben hamisan üvölti a refrént. Új tartalommal ruházza fel az eredeti zenét: nem mindenki Stallone, de megvannak a magunk küzdelmei.

Melyik számot szeretnéd mindenképpen használni egyszer egy filmedben?

A Magnetic Fieldstől a Drive on, Driver-t.

Egyszerűen imádom ezt a számot. Melankolikus, keserű, karcos és tele van iróniával. Már maga a szöveg olyan, mintha egy filmjelenet lenne: a főhős hiába várja a szerelmét, a femme fatale nem jön el a megbeszélt találkozóra. A főhős tehát megszakadt szívvel tovább hajt. Mostantól csak töményet fog inni, és valószínűleg nyit egy éttermet Casablancában. Ezt a film noirba illő alaphelyzetet bolondítja meg a torzított hangzás és a nemi szerepeket megbolygató női énekhang.

Milyen jelenetet képzelsz el hozzá?

Még nem írtam meg, ezért inkább megmutatok egy másik jelenetet, amihez már választottam zenét. A Girl with Problems című forgatókönyvem egy Bogár nevű tizenhét éves lány viszontagságairól szól. A nyitójelenetben a lány éppen egyedül van a szocreál stílusban berendezett nyaralóban, ahol szüleivel vakációzik. Benyomja a Destiny’s Child Survivor című számát, bekapcsolja a telefonján a kamerát, leteszi, aztán besétál a képbe, és szexisnek vélt szerelésben elkezd táncolni egy előre betanult koreográfiát. A lány elszánt arckifejezéséből arra lehet következtetni, hogy YouTube-ra készül a felvétel. A produkciónak végül Bogár bevásárlásból hazaérkező szülei vetnek véget.

Ehhez a jelenethez nem azért gondolom jó választásnak a Survivor-t, mert olyan jó szám, hanem mert tematikusan kapcsolódik a filmhez, és a környezettel együtt vicces, ironikus hatást kelt: az amerikai popsláger meg a piros műszőr falvédő és a majolika dísztányérok a falon.