Itt A szürke ötven árnyalata 3 első ízelítője

A sötét ötven árnyalata
Vágólapra másolva!
Aki kivárja, hogy leperegjen A sötét ötven árnyalata végefőcíme, annak jutalma egy rövid ízelítő, ami a trilógiát lezáró harmadik részhez hivatott kedvet csinálni. Szerencsére nem kell végigszenvedni érte a film után a stáblistát is, hiszen ahogy az történni szokott a végefőcím végén elrejtett kedvcsinálókkal, ez is utat talált az internetre. A lenti videóra kattintva rögtön meg is nézheti mind a tizenhat másodpercét. A teaser elején Anastasiát (Dakota Johnson) láthatjuk menyasszonyi ruhában. A mellette álló férfinak csak a hátát látjuk, de nem kell meglepetésre számítani, hiszen a pergő képeket a Christian (Jamie Dornan) által elmondott házassági eskü egészíti ki. Az biztos, hogy a harmadik részben sem lesz pénzszűkében a pár, hiszen magánrepülővel utaznak, tengerparton és díszes kastélyban lazulnak. Szex viszont nincsen az ízelítőben, be kell érnie egy zuhogó esőben álló, felzaklatott Dakota Johnsonnal. Jamie Dornan és Dakota Johnson A sötét ötven árnyalata című filmbenForrás: UIP Dunafilmmiddleon1600901 „Ünnepélyesen megfogadom, hogy amíg csak élünk, hűségesen foglak szeretni és védelmezni” – mondja Christian beteljesítve ezzel a könyvsorozat rajongóinak vágyálmát. Úgy tűnik, hogy lesz is kitől védelmeznie Anastasiát, a teaser végén valami riasztó dolog történik. A második és a harmadik részt egyszerre forgatták le, így A szabadság ötven árnyalatá-ra csak egy évet kell várni, 2018. február 9-től lesz látható a mozikban. Szex közben még nem aludtunk ilyen jóthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20170209-a-sotet-otven-arnyalata-kritika-dakota-johnson-jamie-dornan-kim-basinger.htmlA sötét ötven árnyalata csak feleannyit hozott, mint az első filmhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20170212-a-sotet-otven-arnyalata-csak-fele-annyit-hozott-mint-az-elso-film-boxoffice-john-wick-2-lego.htmlA szürke ötven árnyalata sztárja egyedül mozizott Budapestenhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20170202-jamie-dornan-egy-budapesti-moziban-latta-eloszor-a-sotet-otven-arnyalatat-arena.html
Vágólapra másolva!