Tévéből a vászonra: amikor a sorozat filmért kiált

21 Jump Street - A kopasz osztag
Vágólapra másolva!
Számos tévésorozatnak készült mozifilmes adaptációja, ami legtöbbször továbbviszi az adott történetet, netalántán más megvilágításba helyezi a korábban megismert sztorit. Ezekből gyűjtöttünk össze néhányat.
Vágólapra másolva!

Serenity:

A sci-fi másik, egy kevésbé ismert, ám szintén nívós darabja, a 2002 és 2003 közt futó, mindössze egy évadot megélt Firefly. Anno be sem akarták fejezni, rajongói nyomásra mégis megtették, sőt, Serenity címmel készült hozzá egy egész estés film, amivel méltán sikerült lezárni a címszereplő űrhajó legénységének kalandját. A Bosszúállók első két felvonását jegyző Joss Whedon egy korai munkája ez, melyben bizonyította kreativitását. Nem véletlenül emelkedett idővel kultstátuszba ez az egyedi űrwestern.

Serenity (Alan Tudyk, Nathan Fillion és Gina Torres) Forrás: Universal Studios/Sidney Baldwin

Mission Impossible:

Napjaink egyik legnépszerűbb akció franchise-a is egy szérián alapul, ami szintén nem mai darab, 1966 és 1973 közt futott. Igazi klasszikus, melyből a futurisztikus kütyüket és a kémkedést átemelték, de a filmváltozatok sokkal inkább bővelkednek adrenalinpumpáló akcióban.

Mission Impossible Forrás: UIP-Duna Film

1996-ban, Brian De Palma mozijával indult minden, de egyértelműen a 2011-es Fantom protokoll óta éli reneszánszát a sorozat. Tom Cruise elképesztő nyaktörő mutatványai, végletekig húzott feszültség és pergő akció. Ez a modern Misson Impossible, mi pedig hálásak vagyunk érte.

Cikkünk a következő oldalon folytatódik!