A Godzilla érdekelte az amerikai nézőket a hétvégén

godzilla 2
Vágólapra másolva!
A Godzilla II A szörnyek királya című film vette át az észak-amerikai mozis kasszasikerlista vezetését a hétvégén.
Vágólapra másolva!

A Michael Dougherty rendezte Godzilla-folytatásra péntektől vasárnapig 49 millió dollárért (14,2 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők.

Az előző, Gareth Edwards által rendezett Godzilla-film iránt 2014-ben jóval nagyobb volt az érdeklődés: a premierhétvégén a dupláját hozta, 93 millió dollárt (27 milliárd forintot) keresett a mozikban.

A múlt hét végi listavezető, Guy Ritchie élőszereplős Aladdin-ja a második helyre szorult 42 millió dolláros (12,2 milliárd forintos) bevétellel. Dexter Fletcher Rocketman című Elton John-életrajza pedig a harmadik helyen kezdte forgalmazását 24 millió dolláros (7 milliárd forintos) jegyeladással.

A hétvége legjobban megtérülő filmbemutatója a Mami című horror volt Octavia Spencerrel a főszerepben: az ötmillió dollárból (1,5 milliárd forintból) forgatott produkció három nap alatt 18,2 millió dollárt (5,3 milliárd forintot) keresett a mozikban.