Kiosztották a a 17. Anilogue Nemzetközi Animációs Fesztivál díjait

2019.12.02. 08:21

A Kabul fecskéi nyerte az egészestés animációk versenyét, a rövidfilmek között a Lány című alkotás győzött, A herceg utazása a zsűri külön elismerését kapta, míg A papírsárkány a gyerekfilmek nyerteseként a diákzsűri díját is megkapta szombaton, a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban megrendezett zárógálán.

Zabou Breitman és Eléa Gobbé-Mévellec filmje, a Kabul fecskéi nyerte az idei Anilogue-on az egészestés animációk versenyét. A bolgár Petya Zlateva, az olasz Andrea Martignoni és Jurik Kristóf alkotta zsűri kiemelte, hogya gyönyörű akvarell technika és a megrendítő történet mindvégig lebilincselte a közönség figyelmét A korábban magyarul is megjelent regény filmváltozata megindító szerelmi történet az afganisztáni tálib uralom idején. 

A francia Jean-François Laguionie új munkája, A herceg utazása a zsűri külön elismerését kapta, mert „ez a csodálatos tündérmese arra hívja a nézőt, hogy végig utazzon a múltján, a jelenén és a lehetséges jövőjén. Mesterien kivitelezett, különleges alkotás."Idén 5 egészestés animáció volt versenyben: a nyertes alkotás és a külön elismerésben részesült film mellett a Buñuel a teknősök labirintusában című spanyol doku, Hiroyasu Ishida A pingvinek titkos élete című sci-fije és Masaaki Yuasa Hullámok hátán című misztikus animéje.
A rövidfilmes szekcióban 16 ország 24 alkotása versenyzett. Az olasz Paola Bristotból, az észt Janno Põldmából és Gelley Bálintból álló zsűri döntötte el, hogy a fődíjat a cseh Daria Kashcheeva kapta Lány (Daughter) című filmjéért. A zsűri kiemeltea kivételes film nyelvet: a közeli beállítások és a kézikamera-szerű operatőri munka költői használatát és a megható történetet: a bensőséges szituáció mögött egy mély, gazdag és rejtélyes emberi tapasztalat van, amihez mind át tudunk érezni
Idén először 20, kifejezetten gyerekeknek készült animáció is versenyzett. A háromtagú zsűri és a diákzsűri döntése értelmében is Martin Smatana A papírsárkány (The Kite) című animációja bizonyult a legjobbnak, mert a zsűri értékelte annak „komplexitását, érzelmi gazdagságát, a technikai megoldásokat, és a felhasznált anyagok magas színvonalát, amik szépen illeszkedtek a mű tartalmához". A diákzsűri aláhúzta, hogy a film „egy tabu témát, szeretteink elvesztésének feldolgozását átérezhetően adja át a közönség felé". 

A közönségdíjat az egészestés filmek közül a spanyol Salvador Simó Buñuel a teknősök labirintusában című munkája kapta, a rövidfilmek közül Bruno Tondeur a Bordák ketrecében (Under The Rib Cage), a gyerekfilmek közül pedig a Szeiler Péter és Fritz Zoltán Hajótöröttek – fogjunk halat című ismeretterjesztő animációs sorozatának új epizódja nyerte. Az ötnapos fesztiválon 13 egészestés filmet és 300 új rövid animációt láthatott a közönség.