Jane Austen regényeit előszeretettel dolgozzák fel a filmesek. Számos verziója készült már a Büszkeség és balítélet-nek, az Értelem és érzelem-nek, s most napvilágot látott a legújabb, szám szerint nyolcadik Emma-adaptáció is. Autumn de Wilde nagyjátékfilmes bemutatkozása nem modernizálta a sztorit, inkább egy hithű változat született, annak minden erényével és hibájával.

A 21 esztendős Emma Woodhouse (Anya Taylor-Joy) okos, szép és gazdag. Semmi problémája nincs az életben, így szabadidejében előszeretettel játszik kerítőt és szól bele burkoltan mások életébe. Mindenről határozott elképzelése van és nem szokott tévedni. Legalábbis ő szentül hiszi – és meg van győződve róla, hogy soha nem megy férjhez...

Történetről kár beszélni. Az 1800-as évekbeli brit arisztokraták világába toppanunk, ahol vacsorák, bálok, esküvők és összejövetelek váltják egymást. Nem kertelek, itt semminek nincs tétje, súlya – amit látunk, a maga módján bájosan szórakoztató, ellenben végtelenül érdektelen.

EmmaForrás: UIP-Duna Film

Ami valamelyest javít az összképen, azok a karakterek. Emma cseppet sem szimpatikus, arrogáns, pökhendi és nem kicsit manipulatív perszóna. Természetesen idővel elindul a jellemfejlődés rögös útján, de csak Anya Taylor-Joy kisugárzásának köszönhető, hogy nem kívánjuk a pokolba. Szöges ellentéte Mr. Knightly (Johnny Flynn), a szerény, kedves és önzetlen úr. Kettejük csipkelődései tartogatnak emlékezetes pillanatokat, de sokkal több civódást el tudtam volna viselni tőlük, afféle se veled, se nélküled kapcsolat gyanánt. Ők viszik a prímet, de a film tele van olyan szereplőkkel, akik oroszlánrészt vállalnak abban, hogy de Wilde mozija ne legyen bántóan semmitmondó. A tenyérbe mászó tiszteletes, a butácska naiva, vagy a szószátyár asszony, egyszerre irritálóak és szerethetőek, de úgy kellenek ide, mint egy falat kenyér.

Ez a kettősség abszolút körbelengi a komplett művet. Megvan a bája, a szolid humor működik és a maga módján be tud szippantani ez a világ. Mégis zavaró a színpadiasság, a mondvacsinált konfliktusok, a piperkőc stílus és a bagatell témák. Hiába kívánja ezt az alapanyag, egyszerűen kevés, amit ez az Emma nyújtani tud. Két órán keresztül gondtalan nemesek nonszensz csacsogását hallgatni, mely keretbe foglalja a nem létező konfliktust, nem valami felemelő. Tény, hogy kiváló korrajzot kapunk, csak úgy süt a sznobizmus és a fennköltség mindenkiből, de ezzel nem lehet kitölteni a játékidőt. Olykor olyan érzésem volt, mintha egy Wes Anderson tanítványt néznék, aki szépen másolja mesterét, csak tartalmat és egyedi hangot nem tud megütni a munkájával. Technikai fronton azonban egy rossz szó nem érheti de Wilde alkotását. A díszletek szépek, a külcsín tökéletes, a kosztümös pedig jövőre sanszosan Oscar-díjat nyer.

EmmaForrás: UIP-Duna Film

Az Emma kétségtelenül igényes és szép alkotás, melyet egy festményhez lehet leginkább hasonlítani. Látványvilága mesés, a színészgárda brillírozik és az általuk megformált karakterek is mentik a menthetőt, kár, hogy ettől még önmagában nem nyújt maradandó élményt. A kosztümös filmek szerelmesei jó eséllyel imádni fogják, hogy aztán a délutáni teánál kellemesen cseverésszenek ezekről a kedvesen piperkőc arisztokratákról – de csak addig, amíg eljutnak arra a következtetésre, hogy a púder alatt nincs semmi.