Júniusban 567 millió euró volt a mérleghiány

Vágólapra másolva!
2003. júniusban 567 millió euró hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg, az év első hat hónapjában 2,313 milliárd euró volt . A szezonális hatások kiszűrésével számított egyenleg 66 millió euróval nagyobb hiányt mutatott az előző hónaphoz képest. Az áruforgalom hiánya júniusban kisebb volt az előző hónap értékénél. Az idegenforgalom egyenlege több hónap után ismét javult, ugyanakkor az idegenforgalmon kívüli szolgáltatások egyenlege az előző hónaphoz képest hasonló mértékben romlott - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank.
Vágólapra másolva!

A folyó fizetési mérleg júniusi alakulása nem, ám ezen belül a profitkivonás mértéke meglepte a távirati iroda által megkérdezett elemzőket, akik mintegy 200 millió euróval kevesebb profitkiutalással és folyó fizetési hiánnyal számoltak, az év egészében ennek ellenére továbbra is 4 milliárd euró körüli deficitet prognosztizálnak.

Nyeste Orsolya a Postabank Rt., és Mihálovits Zsolt az Inter-Európa Bank Rt. elemzője egyaránt a tavaly júniusinál alacsonyabb profitkivonásra számított. A forint árfolyamának gyengülése miatt arra számítottunk, hogy a profitkivonás mértéke nem lesz jelentős júniusban, így meglepetésként ért, hogy a tavaly azonos időszakival csaknem megegyezően 240 millió euró jövedelmet utaltak az anyaországba a cégek - mondta Nyeste Orsolya.

Az elemző szerint a folyó fizetési mérleg áruforgalmi hiánya nem meglepő, összhangban áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által múlt héten közölt adatokkal, az idegenforgalom teljesítménye azonban a vártnál jobban alakult. Az elemző az év egészére 3,8-4 milliárd euró körüli folyó hiányt prognosztizált.

Mihálovits Zsolt is arra számított, hogy a profitátutalással a társaságok kivárnak, mivel a forint árfolyama a sávközép eltolása miatt éppen júniusban, 6-8 százalékkal gyengült az euróhoz képest. A gyenge forint ellenére a tavaly júniusival szinte megegyező profitkivonás a külföldi tulajdonban lévő cégek kedvezőtlen gazdasági várakozásaira utal - tette hozzá.

Az elemző szerint az első félévre jellemző folyamatok a második félévben is folytatódnak, az import várhatóan tovább nő, az export alakulásában az utolsó negyedévben szerény mértékű javulás várható.