Változatlan az értékpapírok tulajdonosi szerkezete 

Vágólapra másolva!
Nem történt jelentős változás az értékpapír-állományok tulajdonosi szerkezetében tavaly a negyedik negyedévben - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közzétett jelentéséből.
Vágólapra másolva!

Az állampapírpiacon a nem rezidensek, vagyis a külföldiek vásárlása volt a meghatározó. Az állampapírok állománya piaci értéken 3,4 százalékkal nőtt, december végén 5930 milliárd forintot tett ki.

A tőzsdei részvények állománya piaci értéken elérte a 2848,8 milliárd forintot, ami kizárólag a papírok árfolyam emelkedésének következménye. A negyedik negyedévben a részvények piaci értéke 444,1 milliárd forinttal nőtt, ami azonban nem ellensúlyozta az első három negyedév összesített 990 milliárd forintos visszaesését.

A befektetési jegyek állománya nettó eszközértéken számítva 9,7 százalékkal emelkedett 2001 negyedik negyedévében, december végén elérte a 711,454 milliárd forintot. Az állampapír-állomány növekedését főként a kincstárjegyek állományának 8,8 százalékos emelkedése okozta. A forgalomban lévő államkötvények értéke 2,8 százalékkal nőtt, ugyanakkor tovább csökkent, 7,2 százalékkal az MNB-kötvények állománya.

Állampapírok tulajdonosi szektorok szerinti megoszlása

2001 június

2001 szeptember

2001 december

Nem pénzügyi vállalatok

6,0

6,2

5,5

Pénzügyi vállalatok összesen

56,0

58,2

58,0

Államháztartás összesen

2,5

2,8

2,2

Háztartások

15,5

15,0

14,8

Háztartásokat segít nonprofit intézmények

0,7

0,7

0,6

Külföld (Nem-rezidensek)

19,2

17,1

18,9

Összes állomány

100,0

100,0

100,0

A külföldiek birtokában lévő állampapír-állomány 139,9 milliárd forinttal nőtt 2001 utolsó negyedévében. A külföldiek részesedése így december végére 18,9 százalékra nőtt a szeptember végi 17,1 százalékról.

A pénzügyi vállalatok a negyedik negyedévben 105,7 milliárd forinttal 3442,3 milliárd forintra növelték állampapír-állományukat. Piaci részarányuk ugyanakkor nem változott lényegesen, december végén 58,0 százalék volt, szemben a szeptember végi 58,2 százalékkal.

A nem pénzügyi vállalatok tulajdonában lévő állampapír-állomány a szezonalitásnak megfelelően a negyedik negyedévben 33,1 milliárd forinttal csökkent, így részarányuk 5,5 százalékra esett vissza, ami 1997 óta a legalacsonyabb érték.

A részvénypiacon a külföldi befektetők csaknem 21 milliárd forint értékben voltak nettó vásárlók az utolsó negyedévben, a harmadik negyedévi 8 milliárd forint után. Részvényállományuk piaci értéke 348 milliárd forinttal 2.076 milliárd nőtt, részesedésük pedig egy százalékponttal, 72,9 százalékra emelkedett.

A háztartások nettó tőzsdei részvényeladása tovább nőtt a negyedik negyedévben, a részvényeladások értéke 14,5 milliárd forinttal haladta meg a vásárlásokét. Ugyanakkor a háztartások 34,6 milliárd forint árfolyamnyereséget értek el, így részvényállományuk csaknem 19 milliárd forinttal emelkedett, 176,8 milliárd forintot tett ki év végén. Részesedésük viszont 6,2 százalékra mérséklődött a szeptember végi 6,6 százalékról.

A háztartások az utolsó negyedévben kis mértékben növelték befektetésjegy-állományukat, részesedésük év végére 80,6 százalékra nőtt a szeptember végi 78,9 százalékról. A lakosság birtokában összesen 573,3 milliárd forintnyi befektetési jegy volt 2001. december 31-én.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Magyar Nemzeti Bank