Ausztria
21:002024. június 17.
Franciaország
Törökország
18:002024. június 18.
Grúzia

Bírál és fenyeget az OTP

Vágólapra másolva!
Az OTP Bank alkotmányossági szempontból aggályosnak tartja a kormányzat tervezett társasági adó emelését. A megemelt adó ellenlépéseként az ügyfelekre hárítana át terhet, és más országokban hajtaná végre fejlesztéseit. A Pénzügyminisztérium korábbi közlése szerint a megemelt adó igazságos, és a pénzintézetek az éles versenyhelyzet miatt nem hárítanák át terheiket az ügyfelekre. Az OTP szerint az adóemelés nehezen indokolható, populista lépés. 
Vágólapra másolva!

Az OTP Bank egyetért a kormányzatnak az államháztartási deficit csökkentése érdekében tett erőfeszítéseivel, ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja a pénzügyi intézmények, befektetési szolgáltatók társasági nyereségadójának tervezett megemelését 16 százalékról 24 százalékra, áll a bank közleményében.

Saját magával példálózik az OTP

Az OTP Bank 1995. augusztusi tőkepiacra lépése óta, 2004 június végéig mérlegfőösszegét 975,6 milliárd forintról 2758,2 milliárd forintra, adózott eredményét 2,7 milliárd forintról 58,5 milliárd forintra növelte, miközben munkavállalóinak létszámát 6908 fővel,46,3 százalékkal csökkentette. Ennek eredményeként termelékenysége több mint ötszörösére és hatékonysága több mint negyvenszeresére nőtt, közölte a bank.

Az OTP szerint az államigazgatásban ugyanakkor ettől jelentősen eltérő tendencia érvényesül: az államháztartási deficit és az államadósság folyamatosan nő, az itt foglalkoztatottak száma nem csökken; a lényeges társadalmi gazdasági reformok nem indultak meg, és ennek árát a kormányzat a hatékonyan működő pénzügyi intézményekkel fizetteti meg.

OTP: nehezen indokolható, populista lépés

A bank szerint a kormányzat a költségvetés egyensúlyának javítására tett erőfeszítések során továbbra is a bevételek - a tervezett intézkedés kapcsán különösen sajátos, jogállamban példátlan - növelésére és nem a kiadások csökkentésére fókuszál. A tervezett intézkedés - a költségvetési bevételek növelésén túl - közgazdaságilag és az adózás logikája alapján nehezen indokolható populista lépés.

A bank megítélése szerint a tervezett adóemelés nem szektor- és versenysemleges, illetve a pénzügyi szolgáltatók hatékonyságát és nemzetközi versenyképességét rontja, fékezi a további növekedést és a szolgáltatások színvonalának növeléséhez szükséges források keletkezését. Emellett a jó teljesítményt bünteti, hiszen a keletkező jövedelemhez képest a pénzintézetektől többletet von el, közölte a bank.

OTP: súlyos tőkepiaci aggályokat vet fel az intézkedés

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A Budapesti Értéktőzsdén fajsúlyosan szereplő OTP szerint súlyos aggályokat vet fel, hogy a tervezett intézkedés a tőkepiaci szereplők teljesítményét előre-jelezhetetlenné, a piaci környezet alakulását pedig kiszámíthatatlanná teszi. Ez az amúgy is jelentősnek ítélt piaci kockázatokat növeli, a piacot és szereplőit a befektetők szemében radikálisan leértékelheti, és a működőtőke-beáramlás szempontjából tovább növelheti Magyarország alulértékeltségét a régió többi országával szemben, állítja az OTP.

A tervezett adóemelés bejelentésével egy időben, szerdán délután 14 óra után pár perccel, a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX láthatatlan falnak ütközve, meredek esésbe kezdett. Az esés egyértelműen az OTP és az FHB részvényeinek árfolyamzuhanása miatt történt: pár perc leforgása alatt a befektetők eladásai miatt mindkét papír mintegy 7 százalékot vesztett értékéből.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről