A Fitch rontotta Magyarország kilátásait

Vágólapra másolva!
A vezető európai hitelminősítő, a Fitch Ratings szerdán stabilról negatívra rontotta a magyar deviza- és forintadósság kilátását. A hír hatására jelentősen gyengült a forint. Elemzők az alapkamat emelésére számítanak.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
Veres: A reformprogramot meg fogjuk csinálni

A Fitch Ratings lépése figyelmeztetés, a jelenlegi események megnövelték annak esélyét, hogy a miniszterelnök által fémjelzett és a piacok által nagyon várt reformok felhígulhatnak - mondta Veres János pénzügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján.

Így reagált a pénzügyminiszter arra, hogy a Fitch Ratings szerdán negatívra rontotta a magyar deviza és forintadósság minősítésének kilátását. Veres János szerint a miniszterelnök lemondását követelő utcai megmozdulások hatására hozta meg döntését a minősítő intézet.

"Úgy gondolom, hogy a mai Fitch bejelentés, amely mintegy két forinttal gyengítette az euró forint árfolyamát, intő jelként szolgálhat Orbán Viktor számára is, aki a hírügynökségi jelentés szerint nem sokkal ezelőtt tájékoztatón azt mondta, hogy semmilyen pénzügyi válságkezelő programot nem lehet végrehajtani Magyarországon" - fogalmazott a pénzügyminiszter.

Veres János szerint a hitelminősítő lépésének üzenete is az: végre kell hajtani a pénzügyi válságkezelő és stabilizációs programot, ezért felelős politikusnak, értékelve az elmúlt napok eseményeit, vissza kell hívnia híveit az utcáról.

A pénzügyminiszter elmondta, hogy a tájékoztató előtt tért vissza Szingapúrból, ahol nemzetközi befektetőkkel találkozott, és a kiigazító programról tájékoztatta őket. A hazai utcai zavargások ezeket a befektetőket elbizonytalanították, de a kormány kiigazító program melletti elkötelezettsége a tanácskozás végére megnyugtatta őket.

A pénzpiacok döntési pozícióban lévő szakértői egy távoli ország esetén két dologra összpontosítanak: a gazdasági jelentésekre - például a konvergencia programban megfogalmazott reformfolyamatokra - és a hírcsatornákban látható képekre és információkra - magyarázta Veres János, hozzátéve, hogy jelenleg Magyarország az utcai történésekkel a hírcsatornák első helyére került.

Úgy gondolom, hogy a Magyarországról szóló gazdasági jelentések, amelyek az elmúlt két hónap intézkedéseit ismertették, kezdték kifejteni kedvező hatásukat, így a pénzpiaci szereplők bizalma kezdett helyreállni, miközben számukra az a legfontosabb kérdés, hogy végigvisszük-e a reformprogramot - közölte a pénzügyminiszter, elmondva, hogy ezt a kérdést tették fel neki az amerikai befektetők Szingapúrban, az IMF-Világbank közgyűlésen.

"A meghirdetett reformprogramot meg kell és meg fogjuk csinálni az ország érdekében" - jelentette ki a pénzügyminiszter, aki jelezte azt is, hogy "az amerikai befektetők arcán akkor jelent meg az első bizonytalanság, amikor az MTV-nél zajló eseményeket látták."

"Magyarországon ilyet meg lehet tenni?" - kérdezték tőlem az amerikai befektetők, akik szerint az USA-ban ez nem fordulhatna elő - tolmácsolta az amerikai befektetők véleményét Veres János.

A pénzügyminiszter elmondta: a nemzetközi pénzügyi elemzésekből kiolvasható, hogy az államháztartás rendbetételére és gazdaság megerősítésére elfogadott Gyurcsány-programot hitelesnek és jónak minősítik, és ezt a véleményt fogalmazta meg az utóbbi napokban több befektetési bank és elemző intézet is.