További húsz évet kér Paks

Vágólapra másolva!
A paksi atomerőmű várhatóan december 14-én kéri az Országos Atomenergia Hivataltól (OAH) a húszéves üzemidő-hosszabbítási program jóváhagyását - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A már korábban elindult fejlesztési program nyomán a blokkok 150 megawattal növelik teljesítményüket jövőre, ez a beruházás 3,5 év múlva térül meg, és öt százalékkal csökkenti az erőmű önköltségét.

Tavaly az átlagos piaci áramárnál jóval olcsóbban termelt Paks, az itt előállított energia 9,43 forintba került, miközben a piacon ez 12,3-15,6 forint volt.

Ami az üzemidő húsz évvel való meghosszabbítását illeti, Paks ehhez már megkapta a környezetvédelmi engedélyt, most az OAH engedélyére várnak. Ennek a programnak az előkészítése 2001-ben kezdődött. Az erőmű blokkjait eredetileg 30 évre tervezték, vagyis elvileg 2012 és 2017 között elérnék a blokkok az eredetileg tervezett üzemidejük felső határát.