A Pénzügyminisztérium (PM) azt várja, hogy a magyar gazdaság teljesítménye 2008-tól és különösen 2009-től már újra javul, amikorra a konvergenciaprogram céljainak teljesülésével a túlzott államháztartási hiány is megszűnik - áll a konvergenciaprogram végrehajtásáról szóló kormányzati jelentésben.

A jelentésben a PM utal arra, hogy a kormányzati szektor 2007-es eredményszemléletű hiánya 5,5 százalék lett, ami a konvergencia programban eredetileg megjelölt célnál 1,3 százalékponttal, a tavaly novemberben előrejelzettnél pedig 0,7 százalékponttal jobb mutató.

A kormány változatlanul eltökélt a reformok végigvitelében és azok megvalósítását szélesebb társadalmi konszenzus megteremtésével kívánja megalapozni - áll a jelentésben.

A PM a hiánycél túlteljesítésének sikerét több elemnek tulajdonítja: szigorodott az adó- és járulékbeszedés kontrollja, szélesedett az adóalap, visszaszorult a fekete gazdaság.

A hiánycsökkentést segítették elő az államháztartás kiadási oldalán megvalósított korrekciók. A hiány lecsökkentéséhez a bevételek növelése és a kiadások csökkentése körülbelül fele-fele arányban járult hozzá - áll a jelentésben.

A PM a kiigazítás törvényszerű mellékhatásaként említi a magyar gazdaság növekedési ütemének lassulását, utalva arra, hogy 2007-ben a bruttó hazai termék (GDP) csak 1,3 százalékkal növekedett.

Átmenetinek tartják a megtorpanást

A megtorpanás a tárca szerint átmeneti, amit az igazol, hogy a növekedést elsősorban az állam által nyújtott szolgáltatások visszaesése és két kis súlyú ágazat, a mezőgazdaság és építőipar konjunkturális tényezőkre kevésbé visszavezethető gyengélkedése fogta vissza.

Nem hozták meg a várt eredményt a foglalkoztatottság növelésére tett kormányzati erőfeszítések össznemzeti szinten - tartalmazza a jelentés.

Kedvezőtlen külső hatások, az energiahordozók és az élelmiszerárak világpiaci árnövekedése is hozzájárultak az infláció átmeneti emelkedéséhez, illetve idei lassúbb mérséklődéséhez.

A jelentést az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki ülésén vitatja meg, majd azt követően a Pénzügyminisztérium elküldi Brüsszelbe az Európai Bizottság és a Tanács számára.

Több ponton módosította terveit a kormány

A dokumentumban több makrogazdasági mutatószám előrejelzését is módosította a kormányzat. Így a 2008. évi növekedési előrejelzés lefelé módosult: az aktuális prognózis 2,4 százalékos GDP növekedéssel számol, szemben a korábbi 2,8 százalékkal. Az előrejelzés módosítása mögött egyértelműen a kedvezőtlenebb külső konjunktúra, a főbb exportpiacok növekedése körüli bizonytalanság áll. A 2009-es növekedési rátát 4-ről 3,4 százalékra mérsékelték ezzel párhuzamban.

Ugyancsak megváltoztatta a kormányzat a GDP arányos államadósság mértékét, 2008-ra 0,2 százalékponttal 66,6 százalékra, 2009-re 1,2 százalékponttal 65,6 százalékra növelte. A legutóbbi konvergencia jelentés szerinti idei inflációs előrejelzés még 4,8 százalék volt, a mostaniban 5,9 százalék szerepel, míg a 2009-es inflációs előrejelzést 3-ról 3,6 százalékra emelték.