Befejeződött az aratás, s a várakozásoknál is több búza termett az idén. A piaci helyzet azonban nem feszültségmentes - derül ki a Népszabadságból.

A tavalyi, közel 70 ezer forintos tonnánkénti árak után az új termésért most 35-38 ezer forintot kínálnak. A gazdák azonban ennyiért nem szívesen adják, így most "áll" a búzapiac. A szakemberek korábban úgy gondolták, hogy a tavalyi 4 millió tonna után valamivel több mint 5 millió tonna kerülhet a tárolókba, a mostani eredmények alapján a termés eléri az 5,5-5,7 millió tonnát. Az egyik legnagyobb hazai gabonakereskedelmi cég vezérigazgatója szerint a betakarítási eredmények alapján szinte biztos, hogy bőven 5,5 millió tonna fölötti búza került a tárolókba - írja a Népszabadság.

Ez pedig azt jelenti, hogy a hazai szükségleteken túl bő 2,5-3 millió tonnányi fölösleg jött össze. Az agrártárca szerint öszszesen 5,6 millió tonna búzát takarítottak be a gazdaságokban, a teljes gabonatermés pedig eléri a 8,6 millió tonnát.

Hiába azonban a bőséges termés, a belföldi és az exportpiac is áll. Ez pedig egyértelműen az árak drasztikus csökkenésével magyarázható, ami a termelőknek már túl alacsony, a felvásárlóknak viszont még túl magas.

Az ótermés tonnájáért néhány hete még 63-67 ezer forintot is fizettek, ám az új búzáért most 35-38 ezer forintot adnak. Ezt pedig a gazdák keveslik. A főtitkár szerint a termelők egyelőre kivárnak, enynyiért nem szívesen szabadulnak árualapjaiktól. Most jellemzően csak malmok vásárolnak, amelyek erre rá vannak kényszerítve. A termelők 40 ezer forint alatti árakról egyelőre hallani sem akarnak, igaz, egy hete a "lélektani határ" még 45-46 ezer forint volt. (A takarmánybúza esetében még nagyobb lehet az áresés, miután már most csak 30 ezer forint körül alakul az ár, s még további csökkenést hozhat az őszi betakarítású kukorica, amelyből ugyancsak hatalmas, 9 millió tonna körüli termésre számítanak a szakemberek.)

Az jól látszik, hogy a pangó piacon azért az átlaghoz képest a Dunántúlon kötik magasabb árakon az üzleteket, míg az Alföldön rendre alacsonyabb árakról szólnak a hírek.