Elhúzódott, így aligha pusztít majd a GM-csőd

2009.06.01. 22:22

Visszatérve az amerikai hatásokra, a GM mostani csődje közel sem okoz majd akkora megrázkódtatást az USA - és így a világgazdaság - számára, mint amilyen következményekkel egy hetvenes évekbeli sztrájk járt a cégnél - írja a Bloomberg hírügynökség.

1970-ben a kéthetes munkabeszüntetés nyomán az amerikai GDP 4,2 százalékkal zuhant az adott negyedévben, minthogy a teljes amerikai autógyártás ekkor 82 százalékkal omlott be. Akkoriban a GM még az amerikai piacon eladott autók és kisteherautók felét értékesítette, mostanra a cég piaci részesedése viszont 20 százalékra esett össze.

A tőzsdékre nem hatott rosszul a csődbejelentés

Így az elemzők szerint a cég csődje nem sok hatással lesz az egész amerikai makrogazdaságra. Hozzátehetjük ehhez: a tőzsdékre végképp nem hatott negatívan a negatív bejelentés, az értékpapírpiacok ugyanis már réges-rég beárazták az Obama-kormányzat terveinek ismeretében ezt az eseményt, és hétfőn lendületes emelkedésbe fogtak, miután Kínából rendkívül kedvező feldolgozóipari statisztikák érkeztek. Végül hétfőn több mint 200 pontos pluszban zárt az egyik legjelentősebb amerikai tőzsdeindex, a Dow Jones. Ebből az indexből a csőd napján, tehát hétfőn kivették az 1915 óta benne szereplő General Motorst, de ez még nem hathatott most, hiszen az indexből csak június 8-án kerül ki a GM, amely egyébként hétfőn először 20 százalékot esett a börzén, majd záráskor már 9 százalékos pluszban volt.

Már a tavalyi választási kampány végén tudni lehetett - erről az [origo] is beszámolt ősszel -, hogy Obamáék, vagyis az új amerikai kormányzat várhatóan a csődöt javasolja a GM-nek, illetve maga a cég is erre készül tavaly év vége óta. A csődbejelentést végül meg is tette a vállalat, méghozzá azért, mert Barack Obama amerikai elnök hatékonyabb autóipart szeretne látni, és a kormányzat azon az állásponton volt, hogy ehhez a legjobb megoldás a csődvédelem.

Sok a külföldi konkurens

A GM mostani csődje azért sem okozna tragédiát, mert az amerikai autópiacra már rég betörtek a külföldi cégek, amelyek sokkal hatékonyabb és a környezetet kevésbé károsító kocsikat gyártanak. Nem véletlen, hogy az amerikai elnök hétfőn, a csőd bejelentése után azt hangsúlyozta: a GM átszervezése nyomán sokkal több környezetbarát autót gyárt majd az utódcég.

A gazdaságra inkább a teljes autópiac szűkülése, az összkereslet visszaesése hatott negatívan, és így a válságnak inkább következménye, mintsem kiváltó oka a GM-csőd. (Ezért sem reagáltak pánikszerűen a tőzsdék, amelyek Európában is emelkedtek hétfőn.) A GM által most elbocsátandó emberek nagyon nehéz helyzetbe kerülnek, de a cégnél dolgozók száma harminc év alatt hetedére zuhant.

Közel sincs tehát annyira romboló hatása a mostani bejelentésnek - amely 88 ezer dolgozót érint az USA-ban - mint, amekkora 1979-ben lett volna, amikor a General Motorsnál még 618 ezren dolgoztak, és az autógyártás az amerikai GDP 4,1 százalékát állította elő. 1979-ben még a GM volt a legnagyobb munkaadó az Egyesült Államokban, manapság viszont az egész iparág együttvéve sem teszi ki az amerikai GDP 1,5 százalékát.

Elbocsátások és az áttételes hatások

A mostani csőd nyomán a GM várhatóan 21 ezer emberrel fog többet elbocsátani, mint amennyit korábban bejelentett. Ez a teljes amerikai munkanélküliséghez viszonyítva elenyésző szám. Főleg, ha ezt ahhoz a számhoz hasonlítjuk, hogy hány embert bocsátottak el például februárban egész Amerikában - 681 ezer ember vesztette el akkor az állását. A GM-csőd hatása így két átlagos februári nap leépítéseinek felel majd meg.

A csőd ugyanakkor bizonyos térségeket kifejezetten negatívan érint, hiszen a gyár a korábban tervezettnél tizeneggyel több gyárat zár be, és hárommal többet állít le átmenetileg. Az áttételes hatás is komoly lesz. A dílereknél, az autókereskedőknél várhatóan 58 300 állás szűnik majd meg. Ezt az amerikai autókereskedők szövetsége (NADA) állítja. Ám ez a hatás elnyúlik majd időben, várhatóan 2010-ig tart majd 1100 autókereskedés bezárása.

Szintén komoly hatással lesz a gazdaságra a beszállítók helyzetének alakulása. Sok kisebb partner ugyanis nemcsak a GM-nek, hanem a Fordnak és a Chryslernek is beszállítója. E cégek helyzetét nehezíti, hogy maga a Chrysler is az elmúlt hónapokban a csődbe menekült, tartozásainak rendezése végett.

A GM-nek százával vannak ilyen beszállítói, ezek rendkívül sérülékenyek, és kérdéses a túlélésük. A szakértők szerint ezek közül néhány kulcsfontosságú cég is van, ha ezek összeomlanak, az egész ágazat sorsa megkérdőjeleződik az Egyesült Államokban.

Idén negyven alkatrészgyártó ment csődbe

Eddig negyven autóalkatrész-gyártó menekült csődbe 2009-ben, közülük az egyik legnagyobb a korábban Ford-beszállítóként ismert Visteon volt.

A csőd hatását ellensúlyozandó a GM felgyorsította a kifizetéseket beszállítóinak, és részt vesz egy kormányzati programban, amely garantálja az azonnali kifizetéseket az alkatrészgyártóknak. A beszállítóknak maguknak is érdemes tenniük valamit a helyzetük javítására. Ma már nem az a helyzet, mint régen, amikor három amerikai autógyár - a GM, a Ford és a Chrysler uralta az Egyesült Államok autóiparát. Jelenleg olyan cégek tartanak fenn üzemeket az USA-ban, mint a japán Honda, Toyota, a német Daimler és BMW.

A beszállítóknál egyébként is régóta zajlik a konszolidáció. 2000 óta felére csökkent a náluk foglalkoztatottak száma, kilenc évvel ezelőtt még 800 ezren keresték a kenyerüket az autóipari alkatrészgyártóknál. Az igaz azonban, hogy a három nagy amerikai autógyár a Nagy-tavak vidékén foglalkoztatta ezeket az embereket - különösen Michigan államban -, miközben a külföldi gyártók elsősorban az USA déli államaiban tartanak fenn üzemeket.

Így jelentős vándorlásra lehet számítani Amerikában a következő hónapokban. Michigant egyébként is rendkívül súlyosan érintette az eddigi válság. Ebben az északi szövetségi államban már így is USA-rekordnak számító, 12,9 százalékos munkanélküliség volt, a GM-csőd ezt a mutatót alighanem tovább emeli majd.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK