A csökkenő munkanélküliségtől a karrierszünetig - heti gazdasági összefoglaló

Vágólapra másolva!
Lassan ugyan, de már csökken a magyar munkanélküliség, a hazai elektronikai szektor pedig a válság közepette is nagyon jól teljesít. Nem csak itthon, hanem Amerikában is a középrétegeket segítenék a kormányzat gazdasáélénkítő lépései, sőt, az is kiderült, hogy Magyarország a spam-ranglista élén áll - a hét gazdasági híreiből Kürti Sándor, a Kürt Zrt. vezetője válogatott.
Vágólapra másolva!

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Hazánk spamben a csúcson

A Symantec statisztikáiból az is kiderül, hogy hazánk nyár óta folyamatosan a spam-ranglista élén áll, Magyarországon a teljes helyi e-mail-forgalom 96,3 százalékát teszik ki a kéretlen üzenetek, bár a világátlag sem sokkal jobb, 92,2 százalékos, az amerikai átlag pedig 92,5 százalék. A 96 százalék azt jelenti az átlag felhasználónak, hogy a számítógépe kapacitásának 4 százalékát használhatja, a fennmaradó részt pedig valaki más. Itt nem az a baj, hogy a tányér egyenes, hanem az, hogy a leves görbe. Azaz ha az autómmal történne ilyen, hogy a benne lévő szabad helyek 96 százalékát idegenek töltenék meg, akkor annak már hangot adnék.

Például úgy, hogy megemlíteném a gyártónak, hogy olyan autót veszek ezután, mely 100 százalékban az én rendelkezésemre áll és nincs kedvem tömegközlekedés üzemeltetésére. Az informatikai termékek gyártói homályosítanak, mert nagy érdekük fűződik ahhoz, hogy egy adott igény kielégítéséhez annak hússzorosát sózzák rám. Engem pedig, az átlag felhasználót, ahelyett hogy megvédenének a betolakodóktól (spam), még a megvásárolt 20-szoros felesleges kapacitáson túl is vásárlásra serkentenek (spamszűrő), mert ha nem teszem, akkor előbb, vagy utóbb már a saját autómba sofőrként sem férek bele.