Vágólapra másolva!
Csökkenéssel indították a mai kereskedést a tengerentúli börzék is. Az iPhone 5 első hétvégi értékesítési adatai elmaradtak a várttól, aminek eredményeképp lejtmenetbe fordult az Apple részvénye is.
Vágólapra másolva!

Vételen a Masterplast a KBC szerint

Délutáni ralijának köszönhetően a régió legjobban teljesítő blue-chipje lett az OTP 2 százalékos emelkedésével. Rajta kívül csupán a MOL tudott némi, 0,2 százalékos pluszt felmutatni. Mindez elégnek bizonyult ahhoz, hogy a BUX európai szinten is felülteljesítő legyen 0,3 százalékos emelkedés mellett.

A defenzív Richter és Egis is gyengén szerepelt 0,9, illetve 1,3 százalékos csökkenés mellett. A Magyar Telekomnak ismét nem sikerült megbirkóznia a 430 forintos szinttel, végül 0,5 százalékot esett az árfolyama.

Vételi ajánlással kezdte meg a Masterplast követését a KBC Securities intézményi elemzője, aki részvényenként 625 forintra értékelte az építőipari cég papírját. A lépésre egyelőre nem mutattak jelentős érdeklődést a befektetők.

Nap végig kitartottak a mínuszok

Kisebb emelkedés volt tapasztalható a nyugat-európai börzéken a kereskedés vége felé, igaz, az indexek még így is a negatív tartományban tértek nyugovóra, a DAX 0,5 százalékot esett. A Stoxx Europe 600 komponensei között zárásra maradt az egészségügyi papírok felülteljesítése, melyek 0,2 százalékot emelkedtek a nap folyamán. A leggyengébb teljesítményt a nyersanyagkapcsolt-, az ipari- és a technológiai részvények nyújtották 1 százalékos csökkenéssel.

A legjobban teljesítő Stoxx komponens a QinetiQ maradt 6,5 százalékos emelkedéssel, miután több elemzőház is javított idei kilátásán a kedvezőbb féléves teljesítményének köszönhetően.

Hatalmas a kereslet a harmadik legnagyobb német biztosító, a Talanx IPO-ja iránt. A cég 500 milliós tőkebevonásra készül, az eredeti tervek szerint pedig október másodikán indulna a kereskedés a papírral.

Alulmúlta a várakozásokat az iPhone 5

Amerikában is csökkenéssel indult a hét, a főbb indexek 0,2-0,7 százalékos mínuszban állnak. Az S&P500 tíz szektora közül csupán a közművek és a telekommunikáció álla a pozitív tartományban.

Alulmúlta az elemzői várakozásokat az iPhone 5 debütálása, miután az első hétvégén csupán 5 millió darabot sikerült értékesíteni a 8 milliós várakozással szemben. Szeptember 28-án további 22 országban lehet majd megvásárolni a legújabb iPhone készüléket a jelenlegi 9-en túl, az év végéig pedig több mint 100 országban szeretné elérhetővé tenni termékét az Apple. 1,3 százalékot csökkent a technológiai részvény árfolyama a várttól gyengébb adatra.

Pozitív meglepetést okozott a Lennar ma délelőtt publikált harmadik negyedéves gyorsjelentése, az EPS és az árbevétel is meghaladta az elemzők által várt értékeket. Az építőipari cég megrendelései 44 százalékot emelkedtek éves alapon, holott az elemzők csak 32 százalékos bővülésre számítottak. A hírre 5 százalékos pluszban is járt a papír.

Profitrealizálást lehet látni a nyersanyagok között, 1-1,5 százalékos mínuszok sem ritkák, sőt a palládium ettől lényegesen nagyobb lendülettel zuhan, már 4,5 százalékos mínusznál áll.