A kisvállalatokra gondol a kormány

Vágólapra másolva!
Határozatot hozott a kormány a 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszakra vonatkozó szakpolitikai stratégiák, tervek előkészítéséről - derült ki a hétfőn megjelent Magyar Közlönyből.
Vágólapra másolva!

A 2014-2020 közötti európai uniós fejlesztési források felhasználásához szükséges előfeltételek biztosításáról szóló határozat a nemzetgazdasági miniszter feladatává teszi a kis- és középvállalkozásokkal kapcsolatos politika fő célkitűzéseit és intézkedéseit meghatározó stratégia kidolgozását. Ennek tartalmaznia kell az Európai Bizottság "Gondolkozz előbb kicsiben!" kisvállalkozói intézkedéscsomag szempontjait.

A határozatban a kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a közigazgatási és igazságügyi miniszter bevonásával készítse el a Nemzeti Infokommunikációs Szakpolitikai Stratégiát, amely tartalmazza az Új Generációs Hozzáférési Hálózat létrehozására vonatkozó tervet is.

A vidékfejlesztési miniszternek a víz-, illetve a hulladékgazdálkodás területén megfogalmazott feltételek teljesítésének ütemezéséről és részletes finanszírozási tervéről kell előterjesztést készítenie.