Bernanke szavai adtak lendületet a tőzsdéknek

2013.05.22. 17:28

A jelenleg futó amerikai eszközvásárlási programokat védte Ben Bernanke, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke. Bernanke szerint a lazítások befejezése veszélyeztetheti az amerikai gazdaság növekedését, ezzel halványult az esélye a tőzsdei ralit tápláló pénzpuma idő előtti befejezésének. Ennek köszönhetően az amerikai részvényindexek új történelmi csúcsukra ugrottak, és az európai tőzsdemutatók is pluszba kerültek. Késő délután viszont visszavettek a lendületből az indexek, és csökkentettek előnyükön.

A hazai börzén egész nap jó hangulat uralkodott, a BUX az összes európai társát kenterbe verte, miután nagyobb raliba kezdett az OTP és az Egis menetelésének köszönhetően. A bankpapír ma 2011 óta nem látott szintre került, miután árfolyama az 5000 forint is áttörte.

Megugrott az OTP és az Egis

Remek hangulat uralkodott ma a hazai börzén, a BUX egész nap kiemelkedően teljesített, és végül 1,7 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. A magyar tőzsdemutató ezzel messze felülteljesítette régiós társait.

Az osztrák ATX viszont lemaradt társaitól, melyben az OMV mélyrepülése játszhatott szerepet. Az olajtársaság részvényeiről ma esett le az 1,2 eurós osztalékszelvény, ami az árfolyam 3 százalékos eséséhez vezetett.

Forrás: [origo]

A hazai részvényindexet elsősorban az Egis és az OTP repítette, a gyógyszerpapír 3,1 százalékot menetelt, amivel a 20 ezres szint közelébe került. Az Egis vélhetően annak is köszönheti remeklését, hogy alacsony árazási szinteken kínál vonzó növekedési lehetőségeket, és stabil működést.

Az OTP árfolyama ma több éve nem látott szintet tört át, és 2011 óta először mozgott az 5000 forintos szint felett a papír. A magyar tőzsde legmeghatározóbb részvénye ráadásul ezzel kifejezetten vonzó képet fest, az árfolyam előtt tágas tér nyílt a további emelkedésre. A részvény végül 3,2 százalékos pluszt szedett össze.

OTP árfolyama

Forrás: [origo]

A többi főbb papír szinte kivétel nélkül jól mozgott, a MOL 0,3 százalékot, a Richter pedig 2,6 százalékot drágult. A Magyar Telekom viszont nem tudott csatlakozni társaihoz, és 0,6 százalékot gyengült.

Forrás: [origo]

A kedvező hangulatban a forint is erősödni tudott, és három havi csúcsán, 288 alatt is megfordult az euróval szemben. Bernanke szavai után viszont kissé gyengülni kezdett a forint, és az euróval szembeni jegyzése újra 289 fölé került késő délután. 

A hazai fizetőeszköz a svájci frankkal szemben fél éves csúcsára ért, és már 230 alatt mozog a jegyzése. A dollár/forint árfolyama pedig 224,5-nél található, miután az amerikai fizetőeszköz nagyobb erősödésbe kezdett délután.

Érdekesség, hogy a forint elmúlt időszakban mutatott erősödését látva a Goldman Sachs is kénytelen volt zárni a magyar fizetőeszköz gyengülésére spekuláló, áprilisban nyitott pozícióit.

EURHUF árfolyama

Forrás: [origo]

Bernanke a QE3-at védte

Délután minden szem Ben Bernanke-ra szegeződött, mivel az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnökének 4 órakor kezdődött a szenátusi meghallgatása. Bernanke ezen a Fed jelenleg futó eszközvásárlási programjait (QE3) védte, és kijelentette, a jelenlegi stimulusok korai visszavonása károsan hathat a növekedési kilátásokra, sőt akár a bővülés végét is jelenthetik.

Ezzel halványult az esélye a QE3 idő előtti befejezésének - amiről az utóbbi napokban egyre gyakrabban lehetett hallani -, ami jó hír a piacoknak, mivel továbbra is működésben maradhat a tőzsdei ralit tápláló pénzpumpa.

Ennek köszönhetően az amerikai részvényindexek nagyobbat szökkentek, és 1 százalék körüli pluszba ugrottak fel, amivel új történelmi csúcsukra kerültek. Késő délután kissé visszakorrigáltak, de még így is emelkedést mutatnak.

S&P 500 értéke (pontban)

Forrás: [origo]

A jó hangulatot az is segíthetett megalapozni, hogy a használt lakások értékesítésének száma éves szinten 4,97 millióra nőtt áprilisban, ami bő három és fél éves rekordnak számít. A várakozások viszont ennél némileg nagyobb, közel 5 milliós értékesítésről szóltak, de ez nem szeghette kedvét a befektetőknek, mivel így további jelei mutatkoztak, hogy az amerikai lakáspiac egyre jobb erőben van a 2007-es összeomlása után.

A piaci szereplők viszont nem dőlhetnek még hátra, a Fed ugyanis este 8 órakor teszi közzé az előző kétnapos ülésének jegyzőkönyvét. Abból kiderülhet, hogy mennyire voltak megosztottak a gazdaság karmesterei a stimulusokról.

Forrás: [origo]

Bernanke szavai után az arany is nagyobbat ugrott, és az unciánkénti jegyzése 1410 dollár közelébe került. Onnan viszont már visszakanyarodott az árfolyam, és újra az 1400 dolláros szint alatt mozog. A nagyobb drágulást az okozhatta, hogy a pénznyomtatás miatt úgy véli a piaci szereplők jelentős része, hogy a megnövekvő pénzmennyiség inflációt okoz, ami kedvező szokott lenni a nemesfémnek.

Arany árfolyama (dollár/uncia)

Forrás: [origo]

Az S&P 500 szektorai szinte kivétel nélkül pluszban mozognak, egyedül az energiacégek papírjai mutatnak kisebb lemaradást.

Forrás: [origo]

Ezen kívül a vállalati gyorsjelentési szezon is folytatódott, a Target a vártnál gyengébb számokat tett közzé. Amerikai második legnagyobb kiskereskedelmi lánca elsősorban a hideg időjárást és a megemelt személyi jövedelemadót okolta a profit és az árbevétel vártnál nagyobb mértékű visszaeséséért. A csalódást keltő eredmények után a cég részvényei 3,5 százalékos gyengültek.

A Lowe's első negyedéves gyorsjelentése szintén elmaradt a várakozásoktól, a vállalat 540 millió dolláros profitot, azaz 49 centes EPS-t ért el, míg a Reuters elemzői konszenzusában 51 centes EPS szerepelt. Szintén kedvezőtlen, hogy az előző évhez képest 34,8-ról 34,7-re csökkent a bruttó fedezeti hányad, továbbá 0,7 százalékkal esett vissza az első negyedévben a legalább egy éve nyitva lévő üzletek forgalma. A részvények ennek ellenére 1,8 százalékot erősödtek.

A Saks részvényei viszont több mint 14 százalékot ugrottak, miután olyan hírek láttak napvilágot, hogy eladhatják a luxusáruházakat üzemeltető amerikai céget.

Lendületet kapott Európa is

Bernanke szavainak köszönhetően az európai részvényindexek is kikecmeregtek a negatív tartományból, és már erősödni tudnak. A délelőtti rosszabb hangulat így már a múlté, és a vártnál gyengébb brit kiskereskedelmi adat sem szomorítja már annyira a befektetőket. Mint ismert 1,3 százalékkal esett vissza a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Királyságban a várt 0,1 százalék helyett.

Forrás: [origo]

A Fiat Industrial 1,6 százalékos pluszal segíti az olasz FTSE/MIB részvényindexet, miután a cég bejelentette, a kedvezőbb adózási feltételekkel rendelkező Nagy-Britanniába fogja áthelyezni a székhelyét a harmadik negyedévtől.

Több mint 6,5 százalékos emelkedésben a Metro árfolyama, miután a Morgan Stanley egyenlő súlyozásról felülsúlyozásra ajánlotta a részvényt. A befektetési bank továbbá hozzáadta a részvényt kedvenc részvényeinek listájához is, melyet a pénzállomány csökkenő trendjének lehetséges megfordulásával magyarázott.

3 százalékkal erősödik a francia Lagardere árfolyama, miután a JP Morgan a korábbi alulsúlyozásról semlegesre minősítette a francia cég részvényeit, amit a riválisokkal szembeni jobb teljesítménnyel a magyarázott a befektetési bank.