A multikat adóztatták, mert ők tudnak fizetni

Vágólapra másolva!
Ha a magyar kormány nem adóztatja meg a multinacionális cégeket, akkor a személyi jövedelemadó emelése jöhetett volna szóba, amelynek sokkal súlyosabb társadalmi hatása lenne - véli Felcsuti Zsolt nagyvállalkozó, a nemzetgazdasági miniszter tanácsadója.
Vágólapra másolva!

A kormányok Európa-szerte mindenhol rákényszerülnek a megszorításokra, aminek csak két lehetséges eszköze van, az állami kiadások csökkentése és az adók emelése - mondja Felcsuti Zsolt a Világgazdaságnak adott interjújában. A költségek további csökkentése az állami intézményrendszer működőképességét veszélyezteti, tehát a feladatok ellátásra a kormányoknak bevételre van szükségük.

Az MPF Holding ipari csoport tulajdonosa folyamatos kapcsolatban van Varga Mihállyal, a miniszter szinte minden aktuális kérdésben kikéri a milliárdos vállalkozó tanácsait. Felcsuti szerint elvonni onnan lehet, ahonnan az be is szedhető, vagyis a feketegazdaságból esélytelen. A multik megadóztatása nagy pofon, de például a távközlési cégeknek nem az első, hiszen alig tudnak új előfizetőket szerezni.

Ha a multikat nem adóztatta volna meg a kormány, akkor például a személyi jövedelemadó emelése jöhetett volna szóba, amelynek sokkal súlyosabb társadalmi hatása lenne. A magyar kormány a kevésbé fájdalmas lépést választotta - mondja Felcsuti.

Az MNB növekedési programjáról a tanácsadó azt mondja, a kormány megtette, amit megtehetett, de amíg nincs mit hitelezni, addig nem várható nagy eredmény.