Megállíthatatlan a Dow Jones

Vágólapra másolva!
Alapvetően kedvezőtlen makroadatok érkeztek Ázsiából, ami rányomta a bélyegét az ottani kereskedésre, a főbb index a negatív tartományban tartózkodnak. Az európai tőzsdék viszont ezzel együtt pozitívan nyithatnak, feltehetően a reggeli érkező PMI adatok miatti optimizmus következtében.Amerikában vegyesre sikerült a zárás, a Dow kivételével valamennyi index mínuszban zárt, ám a Dow újabb történelmi csúcsot döntött. A gyorsjelentések közül az Apple és az AT&T számai voltak érdekesek piaczárás után, előbbi pozitív meglepetést okozott, míg utóbbi vegyes gyorsjelentést tett közzé.
Vágólapra másolva!

Kedvezőtlen makroadatok Ázsiából

A júliusi HSBC által készített előzetes kínai feldolgozóipari beszerzési menedzserindex meglehetősen gyenge lett, az előző havi 48,2 pontot követően 47,7 pontra esett vissza az aktivitás, még a konszenzust sem sikerült elérni. A kedvezőtlen adat hatására a Shanghai Composite sem teljesít jól, 0,7 százalékos mínuszban jár.

180,8 milliárd jenre esett vissza Japán külkereskedelmi mérlegének hiánya júniusban, az előző havi 993 milliárd jen után. Az elemzői konszenzusban szereplő 155,7 milliárd jent viszont nem tudta túlszárnyalni az adat. Az export bővülésének 7,4 százalékos üteme elmaradt a 10 százalékos elemzői becsléstől, míg az import növekedése 11,8 százalékot tett ki a várt 13,8 százalék helyett.

A kedvezőtlen makroadatra a Nikkei 0,3 százalékos gyengüléssel reagált, míg a japán jen is gyengült a dollárhoz képest, ismét a 100-as szint felé terelve a devizapár árfolyamát.

Az USDJPY árfolyama

Forrás: Origo

Ennek függvényében a többi ázsiai piacon sincs maradéktalanul jó hangulat, bár a dél-koreai KOSPI és az ausztrál tőzsde 0,4 százalékos emelkedéseket mutatnak be. A hongkongi piac viszont 0,1 százalékos mínuszban jár.

Forrás: Origo

Jót jelentett az Apple

Mind árbevétel, mind profitsoron meghaladta az eléggé nyomott elemzői várakozásokat az Apple a tegnapi gyorsjelentésével. Ami igazán kedvező fejlemény, hogy az iPhone eladások száma jelentősen meghaladta a várakozásokat. A kereskedés utáni órákban 4 százalékos pluszban áll a részvény. Részletes elemzéssel napközben jelentkezünk majd.

Nap végére csak a Dow Jones tudott pluszban zárni, igaz a 0,2 százalékos erősödés nem nevezhető túl acélosnak, de legalább újabb történelmi csúcsra ért az index. A többi piacon főleg a Nasdaq volt gyenge, 0,6 százalékot esett az index.

Forrás: Origo

Tízből négy S&P 500 szektor tudott erősödni a tegnapi kereskedésben, főleg a távközlési szektor képviselői voltak erősek, míg a technológia cégek nem remekeltek.

Forrás: Origo

Az S&P 500 komponensek közel 10 százaléka jelent ma, így vélhetően lesznek izgalmas mozgások a beszámolókra. Piacnyitás előtt teszi közzé előző negyedéves számait többek között a PepsiCo, az Eli Lilly, a Moody's, a Motorola Solutions, a Ford, a Boeing, a Caterpillar. Piaczárás után pedig a Visa beszámolója lehet érdekes.

0,4 százalékot esett a felemás gyorsjelentése után az AT&T. A telekomcég 551 ezer fővel növelte az előfizetéses ügyfelek számát a várt 498 ezerrel szemben. A vállalat 1,8 százalékkal tudta megnövelni az egy előfizetőre jutó átlagos bevételét.

A Bank of America Merrill Lynch adatai szerint a lakossági befektetők továbbra is masszív vásárlónak számítanak a részvénypiacon, míg az intézményi befektetők folyamatosan építik le pozícióikat.