Harmincötödjére csúcson a Dow Jones

Vágólapra másolva!
Idén már harmincötödik alkalommal zárt új csúcson a Dow Jones amerikai tőzsdeindex, a tegnapi békés kereskedésben. Ma Ázsiában is jó a hangulat, a japán tőzsde két százalék felett emelkedik a gyengülő jen segítségével, míg az európai határidős indexek enyhe pluszos nyitást jósolnak a nyugat-európai parketteken.
Vágólapra másolva!

Új csúcsra kapaszkodott tegnap a Dow Jones amerikai tőzsdeindex, a tegnapi makroeseményektől mentes kereskedésben. Bár túl nagy újdonságnak ez nem számít, hiszen idén már ez volt a Dow harmincötödik rekord zárása. Az S&P 500 és a Nasdaq viszont csak alig mozdult.

Tegnap a nyersanyagok közül a WTI típusú olaj kissé emelkedni tudott, viszont ma hajnalban újra csökkenésnek indult, míg az arany csak minimális mozgást mutatott. A WTI kőolaj 95 dollár alatt jár, míg az arany unciánkénti ára 1282 dollár körül ingadozik.

Ma sem lesz éppen makroadat dömping, az USA-ból fontosabb információ nem érkezik, és Európából is csak inflációs adatok érkeznek.

Ázsiában a japán tőzsde erőteljes menetelésbe kezdett, folytatva ezzel a tegnap megkezdett jó sorozatát, a Nikkei index 2,2 százalékkal halad felfelé, köszönhetően a ma is tovább gyengülő jennek. a dollár/jen árfolyam már a 99-es szint felett jár, amivel 7 hetes csúcsára ért.

A dél-koreai tőzsde is jól szerepel, egy százalékhoz közeli emelkedésével, míg a hongkongi Hang Seng kisebb mínuszban, a sanghaji börze pedig 0,7 százalékos pluszban tartózkodik.

A Sydney-i tőzsdén kissé elromlott a hangulat miután az ausztrál jegybank múlt havi felmérése szerint romlott az üzleti hangulat az országban. Azóta kicsit korrigált az ASX/S&P 200 és már minimális pluszban van.

A határidős indexek alapján Nyugat-Európában kisebb emelkedések várhatók a tegnapi szép teljesítmények után.

A Dow Jones értéke (pontban) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A Nikkei értéke (pontban) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Az USD/JPY árfolyam Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Forrás: Bloomberg, Investor.hu