Vágólapra másolva!
Az európai és amerikai tőzsdéken egyaránt a vételi kedv dominál, és nagy pluszokat lehet látni. A jó hangulatból a magyar piac is profitált, így a blue-chipek kivétel nélkül nagyot drágultak. 
Vágólapra másolva!
  • Zárásra is meg tudta őrizni jó formáját a magyar piac, így a BUX végül 1,1 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést.
  • A blue-chipek közül az OTP volt a legerősebb láncszem, mely 1,4 százalékot erősödött. A bankpapír a 4100 forintos szintről pattant fel, amivel kissé korrigálta az elmúlt napok esését.
  • A Mol ötéves mélypontjáról rugaszkodott el, amiben a Gazprom felől érkező hírek is szerepet játszottak. Az olajpapír 1,2 százalékos drágulás után 11685 forinton zárt.
  • A Magyar Telekom ma új öthónapos csúcsot ütött (349 forint), és végül 0,6 százalékos pluszban zárt. A Richter kevésbé tudott lendületbe jönni, és csak fél százalékot drágult.
  • A forint nem mutat egyértelmű irányt délután, és 309,5-nél mozog az euróval szembeni árfolyama.
  • A nemzetközi tőzsdéken jó a hangulat, az európai börzéken 0,4-1,2 százalékos emelkedéseket lehet látni. Az élen a német DAX index halad, melyet a német vb-győzelem is segíthet. A részvényindexek ezzel korrigálni tudják csütörtöki nagy esésüket.
  • Amerikában 0,5-0,8 százalékos pluszok alakultak ki nyitás után, a Dow Jones így már ismét a 17 ezer pontos szint fölött mozog. Az S&P 500 a Dow Jones-szal együtt így ismét megindult történelmi csúcsa felé.
  • A vételi kedvet részben a portugál bankszektorban lévő feszültségek enyhülése hozta meg. Portugália legnagyobb kereskedelmi bankjával, a Banco Espirito Santo élére egy új vezérigazgatót, a szakmában elismert közgazdászt neveztek ki, ami mellett egy új menedzsment is megválasztásra kerül majd. A lépés csökkentheti a befektetők azzal kapcsolatos félelmét, hogy a bank problémái tovább súlyosbodnak, ami elterjedne a portugál bankszektorban.
  • A Citigroup jól teljesít gyorsjelentése után, és már 3,6 százalékot erősödött. A Lindt pedig új történelmi csúcsra került az amerikai terjeszkedés hírére, és késő délután 2,4 százalékos emelkedést mutat.
  • Felülsúlyozásra javasolja az Apple részvényét a Barclays, miután az elemzők szerint Tim Cook visszaszerezte a részvényesek bizalmát, és konszolidálta a stratégiát. A társaság ezzel együtt visszautasította a kínai vádakat, miszerint az iPhone-ok nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. Az Apple ma 1,3 százalékos plusz közelében, 96,5 dollárnál mozog a hírre.
  • Az arany viszont nem talál magára, és 2 százalék feletti zuhanása után már bő egyhavi mélyponton mozog.
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu