Vágólapra másolva!
Szépen menetelnek az európai részvényindexek kedden, ebből pedig a BUX is profitál, hiszen 0,8 százalékos pluszban jár. Főként a Mol segíti a hazai parkettet 1,6 százalékos emelkedésével.
Vágólapra másolva!
  • A BUX indexet ma a Mol húzza leginkább, ugyanis az olajrészvény 1,7 százalékos pluszban van (11 880 forint), amiben az is közrejátszhat, hogy sajtóértesülések szerint a horvát állam visszavásárolná a Moltól az INA részvényeket. A Mol egyébként pénteken ülhet újra tárgyalóasztalhoz a horvát kormánnyal.
  • A többi blue-chip közül a Richter 0,5 százalékkal emelkedik (4079 forint), míg az OTP 0,3 százalékkal halad feljebb (4170 forint). A Magyar Telekom pedig több mint egy százalékkal erősödik, és már 365 forinton áll.
  • A tegnap nagyot ugró CIG Pannónia a dél utáni percekben már 2,8 százalékos mínuszban van (240 forint), pedig reggel még 4 százalékos plusszal indított.
  • Bár valamelyest már nagyobb a forgalom, mint tegnap, a kereskedés feléhez közeledve még mindig alig haladja meg a 2 milliárd forintot. (Idei napi átlagforgalom 8,9 milliárd forint.)
  • A forint komoly elmozdulást nem mutat, 309,4 környékén ingadozik az EURHUF árfolyam. Délután kettőkor jön majd az MNB kamatdöntő ülése, ahol 10 bázispontos csökkentést várnak.
  • Nyugat-Európában szép pluszok rajzolódnak ki, 0,8-1,3 százalékos emelkedésben járnak a vezető indexek. A piacok úgy látszik egyelőre megnyugodtak a tegnapi nagyobb eladások után. Az EU külügyminiszterei kedden találkoznak, hogy megvitassák, kivessenek-e újabb szankciókat Oroszországra.
  • Az amerikai határidős indexek 0,3 százalék körüli pluszt vetítenek előre piacnyitásra.