15:25: Kidolgoznak új eszközöket, ha kell
- A fő üzenet Draghi szerint, hogy az EKB mérlegfőösszege tovább nő, míg más jegybankoké (USA) csökken. Elmondta azt is, hogy a kormányzótanács már megkérte, hogy az EKB-nál dolgozzanak ki olyan eszközöket, amivel szükség esetén lépni tudnak. Ennek időzítéséről, és hogy pontosan mikor lépnének, azonban nem beszélt. De tudják mik a lefelé ható kockázatok, és erre felkészültek.
- Draghi mégiscsak elmondta, hogy a 2012 márciusi szinteket tűzték ki célul az EKB mérlegfőösszegének nagyságára, ami viszont összesen 1000 milliárd euró feletti lazítást jelent, nagyobbat, mint eredetileg lehetett sejteni (az 500 milliárd eurós volt).
- Lezárult a sajtótájékoztató, az EURUSD árfolyam 1,240-nál állt meg, ahonnan minimális visszapattanást lehet látni. Hasonlóan viselkednek a vezető nyugat-európai tőzsdék, de egyelőre tartják az egy százalékhoz közeli pluszokat.
- Az euró gyengülse miatt az EURHUF árfolyam is lefelé vette az irányt, a reggeli 310,6-os szintekről 309,3-ig ereszkedett vissza. Ellenben a dollár erősödés az USDHUF árfolyamában ellenkező hatást keltett, és a forint dollárral szembeni árfolyama 249,5-ig is felszúrt.
14:58: Elkezdődött a kérdezz-felelek
- Draghi nem adott konkrét választ arra, hogy van-e az EKB-nak konkrét célja azzal kapcsolatban, hogy meddig duzzassza fel a mérlegfőösszeget. Csak újra megismételte, hogy jelentős hatása lesz lépéseiknek.
- Firtatják az EKB egységességét is, azt tudakolva, hogy mennyire lehet véghez vinni ezeket a lépéseket. Draghi válasza szerint a mostani döntés is egységes volt, és nincs széthúzás.
- A hírekre megvették a a tőzsdéket is, nagyobb pluszba ugrott szinte mindegyik európai tőzsde, a német DAX tőzsdeindex 1,2, a francia CAC40 pedig 1,1 pluszban áll. Tovább gyengült az euró is, 1,240 közelébe.
14:40: Megkezdődött a tájékoztató, gyengül is az euró
- Draghi beszámolt arról, hogy a monetáris lazító program keretében már elkezdék a kötvényvásárlásokat, és hamarosan az eszközfedezett értékpapírokat (ABS) is elkezdik vásárolni. Ez két évig fog tartani, amivel az EKB mérlegfőösszege a 2012-es szinek felé veszi az irányt. Az EKB közleménye itt olvasható.
- Azt is hozzátette, hogy az EKB akár további lazító lépésekre is kész, ha szükséges, és ezt a kormányzótanács is támogatja. Korábban olyan hírek keltek szárnyra a nemzetközi sajtóban, hogy nem mindenki támogatja ezt a fajta enyhítést az EKB-nál.
- Draghi beszéde alatt hirtelen gyengülni kezdett az euró, a dollárral szembeni jegyzések a 1,252 közeli szintekről 1,244 alá értek le, köszönhetően a laza monetáris politika melletti elköteleződés hírére.