Tojjon a piacra! Fogadjon örökbe egy tyúkot!

2014.11.18. 10:40

Mit csináljon a gazda, aki szeretne tyúkokat tartani, de a tojásokat nem tudja eladni? És a vásárló, akinek elege van a diszkontok olcsó, de néha silány minőségű termékeiből?  A válasz kézenfekvőnek tűnik, mégis csak nemrég jutott eszébe egy Balaton-felvidéki lakosnak. Balogh Ákos gondolt egyet és a feleségével együtt október elején megalapította a Youtyúk névre keresztelt honlapot, ahol akár Budapestről is lehet rendelni a friss, falusi tojásokból. 

A rendszer egyszerű, bár nem olcsó. A regisztrált vásárlónak először jelképesen örökbe kell fogadnia egy tyúkot, ez egy hónapra 450 forintba kerül. Egy tyúk hetente öt tojást tojik, ha tehát tíz tojást szeretnénk az asztalunkra tenni, máris két tyúkot kell a nevünkre venni. Tíz tojást 340 forintért adnak, a szolgáltatás így – az örökbefogadással együtt - havonta 2260 forintba kerül. Könnyen kiszámolható tehát, hogy mindent egybevetve a tojások darabja 56 forint 50 fillérre jön ki.

Sokba kerül, de a gazdáknak jó

Drága? A legnagyobb diszkontáruházakhoz képest mindenképpen. Megéri? A szolgáltatás alapítója szerint ez nem is lehet kérdés.

"Ezek a tojások garantáltan ellenőrzött, biztos forrásból származnak olyan gazdáktól, akik tényleg odafigyelnek az állatokra. Azt szerettük volna, hogy személyes kapcsolat legyen az állattartók és a vevők között, és megmutassuk, hogy milyen is a paraszti világ a valóságban" – meséli az Origónak Balogh Ákos, aki gépészmérnök végzettséggel kezdett bele a különleges vállalkozásba.

A tyúkok alternatív tartásban élnek, a szabadban kapirgálnakForrás: Origo

"Bár dolgoztam a szakmámban, kiábrándító volt a multik világa. Tavaly karácsonykor jutott eszembe először, hogy tenni kellene valamit, ami jobbá teszi a világot" – osztotta meg a kezdeteket a fiatal férfi, aki feleségével egy Veszprém megyei faluban, Litéren él.

A településen, mint a kis falvak többségében, sok a gazda, de állandó problémát jelent, hogyan értékesítsék a terményüket. Ezt az ötletet lovagolta meg a Youtyúk.

"Mi itt Litéren jól ismerjük a gazdákat, a problémáikat. Kiállhatnának ugyan a termelői piacra árulni, de akkor nem marad otthon senki, aki kapáljon és gondozza az állatokat. Ami nyereség lenne, azt elviszi a benzinköltség" – sorolja Balogh, aki kiterjedt ismeretségi körének köszönhetően azzal is tisztában volt, hogy a városokban mindeközben az élelmiszerek romló minősége jelenti a fő gondot.

Boldog tyúk, elégedett vevő

A fiatal pár tudta, hogy rengeteg cég indulása a szállításon bukik el, úgyhogy ezt is a saját kezükbe vették. Először csak az ismerőseiknek vittek tojásokat, de amikor egyre többen kezdtek érdeklődni a lehetőség iránt, kiléptek a nyilvánosság elé. A szállítást, csomagolást maguk oldják meg, néha bizony az is előfordul, hogy hajnalig dobozolnak. Először azonban a gazdákat kellett megtalálniuk.

"Jelenleg három gazdánk van, de hamarosan bővítenünk kell, mert nincs elég tojás" – lelkendezett Balogh Ákos. A termelők kiválasztásában 2-3 fontos kritérium volt, ezek egyike, hogy egy kézben legyen minden, a vetőmagtól a szántáson keresztül a tyúktartásig. Az is feltétel, hogy a takarmány vegyszermentes legyen, és a tyúkokat alternatív módon tartsák. Ez azt jelenti, hogy napközben szabadon engedik őket, télen vagy rossz időben pedig tágas, kényelmes ólban tölthetik napjaikat.

„Egy tyúk nem csak M-es tojást tojik”

A tojások nincsenek osztályozva, vegyesen kerülnek a vevőkhöz. Arra azért természetesen odafigyelnek, hogy egy-egy dobozba kerüljenek M-es és S-es méretűek is, igazságos legyen a rendszer és senkit ne érjen veszteség. Balogh Ákos ebben is lát pozitívumot.

"Az emberek megtanulják, hogy a paraszti világ nem uniformizált, egy tyúk nem csak M-es tojást tojik. Szeretnénk, ha a vevőink tisztában lennének azzal, hogy a természetben előre kell tervezni. Ezért jelent extra költséget a tyúkok jelképes örökbefogadása. Ha egy gazdától sok tojást rendelnek, akkor több tyúkot vesz, de ha a következő héten a vevő mégsem rendel tőle, akkor azokat az állatokat attól még etetni kell, ami sok pénzbe kerül. Az örökbefogadás erre biztosíték."

A Youtyúk tojás boldog tojás.Forrás: YouTyuk.hu

Előny a tojások vegyszermentessége is. A tulajdonos elmeséli, hogy a hivatalos biominősítést a magas költség miatt nem szerezték meg. "A vidéken élők persze elhiszik, hogy nem használnak vegyszereket a gazdák, de a Budapesten élők bizalmatlanabbak. Hamarosan minden igazolást felteszünk a gazdáktól a honlapunkra, bárki láthatja majd őket" – így a tulajdonos, aki jelenleg 130-140 vásárlót szolgál ki, és a szám folyamatosan növekszik.

A traktorozás extra

Ákosnál az is alapelv, hogy a vevők megismerkedhetnek a gazdákkal.

"Volt egy család, akik eljöttek és egy egész napot töltöttek a gyerekekkel a faluban. Megnézték a szárnyasokat, etették őket, a gazda pedig még traktorozni is elvitte őket, remekül érezték magukat. De a héten egy irodaházba szállítottam, ahol az informatikusok megkérdezték, hogy lejöhetnek-e valamikor" – mesélte élményeit.

A siker már másfél hónap után kézzel fogható. A kezdeményezéshez két bolt is csatlakozott, sőt Ákos éppen néhány napja kötött szerződést egy céggel, amely a vállalkozás tojásait használja majd a házi készítésű kekszeihez. A növekedést azonban nem úgy képzeli el, hogy három gazdát tesznek gazdaggá, a tulajdonos ragaszkodik hozzá, hogy sok kis vidéki, fiatal gazda termeljen nekik. Később pedig húsokkal, helyi kolbászokkal, szalonnával bővítené a választékot.

És hogy Balogh Ákosnak vannak-e tyúkjai?

"Sajnos nincsenek. Télen elkezdtük tervezgetni, az ólt is fel akartuk újítani az udvarban, de aztán elindult a Youtyúk és annyi dolgunk lett, hogy képtelenség" – nevetett.