Vágólapra másolva!
Az európai tőzsdék erősödése, és az amerikai részvényindexek csúcsdöntése sem tudta lendületbe hozni a BUX-ot, mely kisebb mínuszban fejezte be a kereskedést. Ellenben a forint továbbra is öthavi csúcson mozog az euróval szemben. 
Vágólapra másolva!
  • Az európai tőzsdéken tart a jó hangulat, amit még Mario Draghi szavai és a kínai kamatvágás váltott ki. A részvényindexek 1,1-3,6 százalékos pluszban mozognak zárás előtt.
  • A tengerentúlon is a vételi kedv dominál, az S&P 500 és a Dow Jones 0,7 százalékos emelkedés után új történelmi csúcson mozog, míg a Nasdaq 0,4 százalékos erősödésével új 14 éves csúcsot ütött.
  • Fontos makroadat ma nem látott napvilágot, melyek elronthatták volna a jókedvet, így elsősorban a vállalati hírekre fókuszálhatnak a befektetők.
  • A Nike fél százalékkal drágul az osztalékemelés hírére, a Volkswagen pedig 2,2 százalékot ugrott a hatalmas beruházások bejelentésére.
  • A nemzetközi tőzsdékkel ellentétben a hazai piac nem tudott lendületbe jönni, és a BUX 0,3 százalékos mínuszban zárt.
  • Ennek oka elsősorban a Mol gyengélkedékisebb pofont kapott (-1,2%).
  • Velük szemben az OTP 0,4 százalékos emelkedés után kicsivel 4000 forint alatt zárt, míg a Richter 0,7 százalékos pluszt szedett össze (3780 forint).
  • A forint továbbra is öthavi csúcsa körül mozog az euróval szemben (304,2). Az USDHUF viszont már 245 fölött jár.
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu