Rogán: már áprilisban tárgyalhat a parlament a brókercégek szabályozásáról

Ötpárti egyeztetés a terrorellenes fellépésről
Rogán Antal
Vágólapra másolva!
Már áprilisban gyorsított eljárással megtárgyalhatja a parlament azokat a módosító indítványokat, amelyek következtében hatékonyabban és átláthatóbban működhet a hazai befektetési vállalati piac.
Vágólapra másolva!

Keményebb eszközöket kell a felügyelet kezébe adni, például a gyakoribb ellenőrzés, a fogyasztóvédelmi intézkedések és az informatikai audit formájában.

Rogán Antal szerint az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bankot is komoly kár érheti Forrás: MTI/Illyés Tibor

Legyen olyan felügyeleti biztos, akit nem csak probléma esetén rendelnek ki a cégekhez, hanem az ellenőrzés valamelyik szakaszát követően a működést is folyamatosan ellenőrizni tudja – mondta a Napi Gazdaságnak adott interjúban Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke, a Fidesz frakcióvezetője. Azt is támogatja, hogy a Magyar Nemzeti Bank külső tanácsadókat vonhasson be annak érdekében, hogy többször és alaposabban tudjanak vizsgálódni.

A pénzügyi szektor kártalanítson

A politikus arról is beszélt, aki egy befektetési céghez viszi a pénzét, az eleve nagyobb kockázatot vállal, mint aki bankban helyezi el a megtakarításait. Ezért az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) százezer euróig (30 millió forintig), a Befektető-védelmi Alap (Beva) pedig húszezer euróig (hatmillió forintig) nyújt védelmet. A politikus szerint a Quaestor Csoport kötvénytulajdonosait a pénzügyi szektornak kell kártalanítania.

Komoly károk

A politikus úgy vélekedett, az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bankot is komoly kár fogja érni, mert a Quaestor Csoportnak nyújtott 17 milliárd forintos hitel mögé állított vagyoni garanciák vélhetően nem fogják fedezni a kölcsön összegét.