A hely, ahol nem rettegünk a csődtől

Liskaland tábor saját pénznem öki
Vágólapra másolva!
Kipróbálná, hogy egy hétig vállalkozik, és ha nem jön össze, nyugodtan éli tovább az életét? Naná! Hiszen anyagi szempontból akár nyer, akár veszít, a legfontosabbat hazaviheti: a tanulságokat a vállalkozói létről. Ilyen tábort indít minden nyáron a Liska Tibor Szakkollégium. A LisKaLandot a résztvevők élő Monopoly-játékhoz hasonlítják.
Vágólapra másolva!

Nemrég írtunk arról, hogy a frissdiplomás pályakezdők többségének esélye sincs sikeres vállalkozást indítani az egyetem után, mert a főiskoláról és egyetemről kikerülve félnek a bukástól és nem vállalnak kockázatot. Még ha lenne is tőkéjük, fel sem merül bennünk a vállalkozásindítás. Ez a probléma ihlette a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának hallgatói által alapított Liska Tibor Szakkollégiumot egy olyan tábor szervezésére, ahol megtapasztalhatják, miről szól a vállalkozók élete.

Nem kapitalista és nem szocialista

A LisKaLand olyan nyolcnapos nyári tábor, amely lényegében egy gazdasági szimuláció és kísérlet: Liska Tibor magyar közgazdász gazdaságmechanikai koncepcióját próbálja ki. Mi az elmélet? Liska elmélete elveti a magántulajdon kapitalista formáját, a tulajdon monopóliumát, ám a szocialista állami tulajdont is. A tulajdont is verseny tárgyává kívánja tenni, rendszerében nincs adózás, és végső soron mindent az üzemeltet, aki erre a leghatékonyabban képes. A társadalom minden tagjának biztosítja az alapvető megélhetést, ugyanakkor állítja, mindenre létezik piaci megoldás. Bár a szakértők szerint ez inkább idealista ábránd, mint korszakalkotó elmélet, erre épül a Liska Tibor Szakkollégium tábora, a LisKaLand.

A presszót üzemeltető résztvevők Forrás: Origo - Liskaland

A tábort a játékosok üzemeltetik

A tábor egy árveréssel kezdődik, amellyel gazdára találnak az induló vállalkozások: ezek között van étterem, kocsma, grilles, bográcsos, gyümölcsös vállalkozás, több típusú szállás, nagyker és chill out sarok. Ezután indul a játék, az egész tábort a játékosok üzemeltetik. Az éttermesek főznek, a szállodások az alvóhelyet biztosítják, a kocsmárosok pedig az esték hangulatáért felelnek. Minden vállalkozás a nagykereskedőkön keresztül szerezheti be a szükséges termékeket. A nagykereskedők összegyűjtik a rendeléseket, majd leadják azt a külkernek, vagyis a szervezőknek. A szervezők az államot képviselik, a tábor keretfeltételeit biztosítják, így nem tevékeny résztvevők, de az ő mindennapjaik is tábori keretek között telnek, tehát például az éttermestől veszik a kaját.

A grilles vállalkozók gondoskodnak az ételről Forrás: Origo - Liskaland

Beállhat a csőd?

Cser Nóra főszervező szerint a LisKaLand egy külön világ, erre az egy hétre gyakorlatilag egy saját országot hoznak létre. A Liskalandon nincs forintforgalom, a tábor saját pénzneme az Öki. A modell elindulásától kezdve minden tranzakciót ökiben bonyolítanak le a játékosok és a szervezők is.Bár játék az egész, rizikós helyzetek a LisKaLandon is előfordulnak: igaz, hogy valós kockázatok nélkül vállalkozhatnak a játékosok, ebben az egy hétben mégis valósnak érzékelik a tábori vagyonukkal vállalt kockázatokat.

A modellből adódóan a játékosok pénze sosem fogy el, van ugyanis egy nem elkölthető hányad, amelyből egy alap életszínvonalat fent lehet tartani. Ilyen szempontból tehát totális bukás nincs, de előfordult már csődközeli állapot. Ha egy játékos nem jól csinálja a vállalkozást, elszámolja magát, bele lehet futni ilyesmikbe. Ezenkívül probléma lehet, ha a kezdő árverésen nagyon magas áron kelnek el a vállalkozások. Ekkor a vállalkozóknak sokkal magasabb összeget kell kitermelniük, ami felhajtja az árakat, így alacsonyabb életszínvonal alakul ki. „Általában az első 1-2 nap a kritikus, ekkor még mindenki csak próbálkozik, senkinek nincs biztos receptje a sikerre. Viszont a 2-3. napra általában beáll a modell, a játékosok is ráéreznek a tábor lényegére, és onnantól kezdve kevesebb a probléma” – tette hozzá a főszervező.

A Liskalandnak saját pénzneme van: az öki Forrás: Origo - Liskaland

Amit az egyetemen nem mondanak el

Idén július első hetében szervezték meg a tábort. Megkérdeztünk néhány idei LisKaLandert, hogy mik a tapasztalataik, mit tanultak ebben az egy hétben. Lipcsei Krisztián idén másodszor szállt be a játékba. Tavaly elsőéves egyetemistaként vett részt először, mert olyat akart tanulni, amit nem mondanak el az egyetemen. „Mindig azt mondják, hogy a tehetség, a szorgalom vagy a kitartás az, amin egy vállalkozás sikere múlik, de itt gyorsan kiderül, hogy valójában ezeknek egy optimális keverékére van szükség. A valóságban valószínűleg erre évek alatt jön rá az ember, itt napok alatt kiderül” – mondta Lipcsei az Üzletrésznek. Bár minden évben hirdetnek győztest, úgy gondolja, hogy senki sem a díjakért megy.

Korbely György évek óta állandó résztvevője a tábornak. Először szervezőként vett részt, de a mai napig csatlakozik legalább néhány napra. Korbely szereti látni, ahogy egyetemisták életükben először találkoznak a gyakorlatban azokkal a helyzetekkel, amelyekről az egyetemen tanulnak. „Ez egy élő társasjáték, amelyet lehet megfontoltan, de hirtelen döntések alapján is játszani, hiszen nagyon súlyos következménye nincs. Azt azonban mindenki megtanulja egy hét alatt, hogy érdemes előre átgondolni a stratégiát, mert a végén annyit tudsz kivenni, amennyit beletettél” – mondta.

Viola Nóra azért vett részt az idei táborban, hogy a szórakozás mellett vállalkozói készségeit fejlessze. „A tábor egy valóságos élő Monopoly, ahol sosem tudhatod, hogy a játékostársaidnak mi lesz a következő lépése. Játékos keretek között próbálhatjuk ki vállalkozói készségeinket, ami azt hiszem, hogy Magyarországon egyedülálló” – mondta az idei tábor játékosa. Úgy gondolja, hogy ha valakinek van egy vállalkozásötlete, érdemes elvinni a táborba és kipróbálni.

A tábor árveréssel kezdődik, ekkor találnak gazdára a vállalkozások Forrás: Origo - Liskaland

Vállalkozósdi, csak kicsiben

A főszervező szerint nem tanulni, sokkal inkább tapasztalatot szerezni lehet a Liskalandon. Mivel a tábor egy nagy vállalkozói játszótér, egy élő társasjáték, gyakorlatilag kockázatok nélkül próbálhatják ki a résztvevők, hogy milyen egy vállalkozást vezetni. Megtapasztalhatják a stratégiaalkotást, hogy hogyan tudnak helyt állni a versenytársak által támasztott versenyben, hogyan tudnak megfelelni a fogyasztók igényeinek, a saját bőrükön érezhetik a beszerzés, a készletezés és az árazás nehézségeit, a marketing fontosságát. A vállalkozásvezetés minden aspektuásra rálátnak, még ha csak kicsiben is.

Miközben a résztvevők kipróbálják a vállalkozói létet, szakmai programokon, esténként pedig koncerteken is részt vehetnek, így a tábor a szórakozásról is szól a tapasztalatszerzés mellett. A Liskalandon bárki részt vehet, aki betöltötte a 18. évét, felső korlát pedig nincs. Elsősorban egyetemista körökben hirdetik tábort, de a jövőben szeretnének nyitni a végzős középiskolások felé is. Általában a 20-30 éves korosztály képviselteti magát legnagyobb arányban, de minden nagykorút szeretettel várnak. A részvételnek persze díja is van: diákoknak 28 ezer, a többieknek 36 ezer forint.