Budapest saját halottjának tekinti Demján Sándort

Demján Sándor galéria
Demján Sándor a Művészetek Palotája aulájában 2005-ben. A MüPá-t is a Trigránit építette.
Vágólapra másolva!
Demján Sándor halálával a magyar gazdasági és üzleti élet meghatározó alakját vesztettük el – írta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-hez kedden eljuttatott részvétnyilvánításában.
Vágólapra másolva!

A tárca közleménye szerint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének, Magyarország egyik legnagyobb munkáltatói szervezetének ügyvezető elnöke évtizedek óta képviselte a magyar vállalkozások érdekeit, amivel érdemben hozzájárult gyarapodásukhoz és fejlődésükhöz.

Demján Sándor a Művészetek Palotája aulájában 2005-ben. A MüPá-t is a Trigránit építette. Forrás: MTI/Kovács Tamás

A minisztérium ezúton fejezi ki részvétét és osztozik a család gyászában - olvasható a közleményben.

A fővárosi önkormányzat azt jelezte: Demján Sándort – Budapest díszpolgáraként – Budapest saját halottjának tekinti.

Demján Sándort életének 75. évében, március 26-án, hétfőn érte a halál. Temetéséről később intézkednek.