Megmenekülhet a nagy múltú kávéfőzőgyár

2019.02.13. 18:31

Kedden Babák Mihály, Szarvas polgármestere, valamint Dankó Béla országgyűlési képviselő közösen tárgyalt Bodó Sándorral, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkárával, továbbá helyettesével, Marczinkó Zoltán Istvánnal a hetekben bezárt, nagy múltú Szarvasi Vas-Fémipari Zrt.-ről. 

Babák Mihály a Beol.hu megkeresésére elmondta, jelenleg azokat a lehetőségeket vették számba, miszerint a későbbi befektetőket – akik hasonló tevékenységet folytatnának, mint a Vasipari – milyen módon tudnák támogatni.

A polgármester kiemelte, nem a cég megbízásából mentek tárgyalni, mivel a társaság még nincs csődeljárás és végelszámolás alatt sem, vezetői jelenleg a reorganizáción dolgoznak.

Forrás: Shutterstock

A tulajdonos jelenleg azzal foglalkozik, hogy a hitelből milyen eszközökkel tudja magát kimenteni. Számunkra fontos, hogy a fölöslegessé vált vagyontárgyaknak új tulajdonost találjunk. Tehát a legfőbb kérdések, hogy lesz-e befektető, és milyen támogatást kaphat létszámra vagy akár újfajta termékek gyártására – fogalmazott Babák Mihály. Hozzátette: a tárgyalások a jövőben tovább folytatódnak.