Kiderült, melyik magyar bankjegyből van a legtöbb

bankjegyköteg  húszezres papírpénz pénz TÁRGY Budapest, 2012. február 7.
Húszezer forintos bankjegytömbök a Magyar Nemzeti Bank (MNB)
Budapest, 2012. február 7. Húszezer forintos bankjegytömbök a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Logisztikai Központjában, ahol automata rendszeren átválogatják és ellenőrzik a papírpénzeket, majd a selejteket bedarálják és téglává préselik. A 3-4 hét alatt összegyűlt mintegy 4 tonna pénzbrikettet pályázat alapján rászoruló, közhasznú szervezetek számára ajánlják fel fűtési célra. A mostani szállítmányt a miskolci autista alapítvány bentlakásos intézményébe szállítják. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Közzétette jelentését 2018. évi működéséről a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A parlament elé benyújtott beszámolóból sok érdekesség kiderül, többek között a hazai készpénzforgalomról is.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt évben az MNB hazahozta és megtízszerezte aranytartalékát, a nemesfém állományát 3,1
tonnáról 31,5 tonnára növelve - áll a jelentésben. De a jegybanki adatok szerint jelentősen nőtt a forgalomban lévő hazai készpénzállomány értéke is.

A forgalomban lévő készpénzállomány értéke 2018. december 31-én 5998 milliárd forint volt, mely 17 százalékos, 884 milliárd forintos bővülést jelent az előző év végi állományi értékekhez képest.

A 2018-as évben is jelentősen növekedett a forint készpénzállomány, amelynek fő okaiként továbbra is a megtakarítási célú készpénztartást, illetve a fogyasztás bővülését azonosíthatjuk - jelzik az MNB szakemberei.

Illusztráció Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A két legnagyobb értékű (a húsz- illetve a tízezer forintos) bankjegycímlet továbbra is meghatározó szerepet tölt be a készpénzforgalomban, együttesen az összes forgalomban lévő bankjegy darabszámának 70, értékének pedig 95 százalékát tették ki 2018 végén.

Az MNB 2018-ban összesen 2994 milliárd forint értékű készpénzforgalmat bonyolított le, ügyfelei, a hitelintézetek és a Magyar Posta számára.

Melyik címletből mennyi van forgalomban?

A bankjegyek forgalomban lévő állományának mennyiségi változása címletenként eltérő képet mutat, amelyben szerepet játszhat a bankjegycsere során a régi bankjegyek bevonásának egyszeri hatása is.

Az állomány dinamikus bővülése szinte kizárólag a 20 ezer forintos bankjegyekre korlátozódott, amelyek volumene tavaly közel 24 százalékkal bővült.

Nagyon enyhe, mindössze 4 százalékos állománybővülés történt az 500 forintosoknál, a többi címlet forgalomban levő volumene pedig eltérő mértékben emelkedett: a 2000 forintosnál 10, az 5000 forintosnál 18, míg a 10 000 forintosnál 6 százalékos bővülés volt tapasztalható, ugyanakkor az 1000 forintosok részaránya 7 százalékkal esett vissza 2018-ban.

Ahogy az alábbi táblázatból látszik, 2018 végén a 20 000 forintos bankjegyből mintegy 200 millió darab volt forgalomban, a 10 000 forintosból több mint 163 millió. A többi címlet darabszáma jelentősen elmaradt a két legértékesebbétől.

Forrás: Magyar Nemzeti Bank (2018. éves jelentés)

Így zöldülnek ki a magyar bankjegyek

A készpénzellátási lánc környezeti teljesítményének további növelése kapcsán a 2017–2019 közötti középtávú stratégiai időszakban a készpénzellátási lánc harmadik szegmense, a készpénzlogisztikai szolgáltatók környezeti teljesítményének feltérképezése kerül a fókuszba az MNB-nél.

A projekt végeredményeként előállt a készpénzellátási lánc mindhárom elemére (készpénzgyártás; MNB belső logisztika; készpénzlogisztikai szolgáltatók) kiterjedő modell, amelynek segítségével meghatározásra került az egységnyi bankjegyre számított karbonlábnyom.

A modellel évről-évre nyomon követhető a teljes készpénzellátási lánc karbonlábnyomának alakulása.

Az MNB információt adott a bankjegyhamisítás jelenségének hazai alakulásáról is. A korábbi évek trendjének megfelelően, a forintbankjegyek hamisításának mértéke tovább csökkent 2018-ban, a készpénzforgalomból kiszűrt forint hamisítványok száma mindössze 450 darabot tett ki. 2018-ban ismét a magasabb címletek (10 000 és 20 000 forintos) hamisítása volt a jellemző, amelyek az összes hamisítvány 81 százalékát tették ki.