Új kifutópályát építenek ennek a magyar reptérnek

WizzAir Debrecen felvezető autó Follow me car jelzőbója KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY láthatósági mellény ÖLTÖZÉK repülőgép repülőtér TÁRGY
Debrecen, 2013. november 27. A WizzAir Debrecen és London között közlekedő repülőgépe a debreceni repülőtéren, ahol köszöntötték a légitársaság százezredik utasát 2013. november 27-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Bővíti stratégiai együttműködését Debrecen város és a Wizz Air légitársaság; egyebek mellett új futópályát építenek és bővítik a reptér kapacitását is a növekvő forgalom kiszolgálása érdekében - jelentette be a város és a cég vezetője.
Vágólapra másolva!

Papp László polgármester emlékezetett rá, hogy 2012-ben indult el az első Debrecen-London menetrend szerinti Wizz-járat, azóta már két bázisgép is üzemel a debreceni nemzetközi repülőtéren.

Az idei, várhatóan 600 ezres utasszám kiszolgálása érdekében jelentősen

bővítették a kapacitást az utasbiztonsági zónában, az áteresztőképesség növelése érdekében két új biztonsági kapu próbaüzeme kezdődött meg, két új utasbeszállító kaput is kialakítottak,

növelik a parkolókapacitást, a büfé és a shop területét, illetve bővítik a transzferszolgáltatást - sorolta a polgármester.

Korábbi közlés szerint Debrecenből 2018-ban 353 ezer utas vette igénybe a Wizz Air szolgáltatásait.

A debreceni repülőtér képe egy Wizz Air géppel Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Papp László bejelentette: a jelenlegi kifutópálya melletti használaton kívüli betoncsíkot elbontják, és a helyén

egy teljesen új, 45 méter széles kifutópályát építenek korszerű, ILS 3 műszeres leszállító rendszerrel.

A Wizz Air vezérigazgatója hozzátette: az új kifutópálya megépítése a járatszámok, az úti célok számának növelése mellett lehetővé teszi az együttműködés bővítését más területeken is.

Váradi József példaként a repülőkarbantartás Debrecenbe helyezését, illetve a debreceni bázisú pilóta- és repülőgépmérnök-képzés beindítását említette.

Bejelentette azt is: a Wizz Air november 19-én Debrecenből is indít szurkolói járatot a magyar labdarúgó válogatott walesi mérkőzésére.