Csúcson az arany, de az ezüst lehet a végső befutó

arany, aranyrög, érték
Vágólapra másolva!
Miközben az arany árfolyama új csúcsot döntött, és a történetében először ment 2000 dollár fölé, az ezüst is folyamatosan szárnyal a globális bizonytalanságok közepette. Egyes elemzők ráadásul úgy vélik, végül az ezüst lehet a befutó a két fém versenyében.
Vágólapra másolva!

Eddig ismeretlen terepre emelkedett az arany, ahogy a nemesfém unciánkénti árfolyama átlépte a 2000 dolláros álomhatárt. Noha már az 1800 dolláros lélektani szint megugrása után megjelentek azok az elemzések, melyek szerint az arany elképesztő csúcsokra futhat föl, a globális bizonytalanságok közepette elég nehéz megjósolni a nemesfém jövőjét.

A világpiaci állapot ráadásul igen különös, mivel a klasszikus menedékeszköznek számító arany úgy emelkedik ilyen lenyűgöző mértékben, hogy közben a kifejezetten kockázatosnak számító részvénypiacok is szárnyalnak.

Az azonnali szállítású arany árfolyama idén eddig több mint 32 százalékot erősödött, amivel a 2020-as év 1979 óta nem látott lendületet mutat.

Mindeközben viszont a kevesebbet emlegetett ezüst sem marad le sokkal – a fém idén eddig több mint 30 százalékos pluszban van.

Az arany árfolyamának idei szárnyalása Forrás: Investing.com

Ráadásul egyes elemzők szerint az ezüst hamarosan maga mögé is utasíthatja az aranyat. A CNBC-nek nyilatkozva a Deutsche Bank szakértője rámutatott, ahogy a világgazdaság elkezd fölpattanni, az ipari fogyasztás egyre inkább felélénkül majd. Michael Hsueh szerint ez pedig végső soron az ezüstnek kedvez.

Az ezüstöt ugyanis igen jelentős mértékben használják föl az iparban, vagyis ha az aktivitás magához tér, és megerősödik, az komoly lendületet adhat az ezüst árfolyamának, miközben a menedékeszköznek számító arany ereje csökkenhet.

A Citi elemzői egyébként szintén úgy vélik, hogy az ipari aktivitás megnövekedése felemelheti az ezüstöt. A fémet ugyanis az orvosi eszközök gyártásától az elektronikáig számos területen használják, és például az 5G hálózatok fejlesztésénél is fontos szerepe van.

Összességében tehát az elemzők azzal számolnak, hogy a nemesfémek árfolyamai emelkedni fognak a következő időszakban, de az jól látszik, hogy a mértékek és az arányok sok mindentől függnek. Az arany szempontjából például különösen izgalmas az amerikai dollár teljesítménye.

Az ezüst unciánkénti árának idei alakulása Forrás: Investing.com

A dollár és az arany általában fordítottan arányos teljesítményt mutatnak. Ha ugyanis a dollár ereje csökken más devizákhoz képest, akkor általában az arany ára nő.

A nemesfémet ugyanis a világpiacon dollárban számolják el, vagyis a dollár gyengülésével olcsóbb aranyat vásárolni más devizákkal, ami tipikusan növeli a keresletet.

Közép-európai idő szerint szerda délelőtt az arany 1,8 százalékos emelkedés mellett (unciánként) 2042 dolláron állt, míg az ezüst 3,5 százalékos drágulással (unciánként) 26,9 dollár körül mozgott.