Megengedhető a feltételezés, miszerint a közgazdászok kidolgozta elméletekről, az általuk megjelentetett tanulmányokról általában nem a humorra asszociálunk elsőnek. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a komoly szakembereknek ne lenne érzékük a tréfához. A több évtizedes, egyébként igen bőséges kínálatból összegyűjtöttünk öt furcsa, meghökkentő, szórakoztató közgazdasági tanulmányt, melyeknek külön érdekességet kölcsönöz az, hogy némelyikről úgy tűnik, szerzője egyébként teljesen komolyan gondolta - vagy csak félig szánta viccnek.

A nagy Konferencia-kézikönyv

Az 1991-ben meghalt George Stigler neves amerikai közgazdász volt, egyúttal a szakmai konferenciák nagy ismerője. 1977-ben publikált a fenti címmel egy tanulmányt a tekintélyes Journal of Political Economy tudományos folyóiratban. Tanulmányának célja az volt, hogy megkönnyítse kollégái dolgát, akik a hol ilyen, hol olyan közgazdász-konferenciákra érkezve vagy onnan távozva, gyakran utaznak együtt, és a rendezvény keretein kívül is gyakran cserélnek véleményt egymás kutatásairól. Stigler azonban abból indult ki, hogy megfigyelései szerint az egymás eredményeihez fűzött megjegyzések igencsak hasonlítanak egymáshoz, ráadásul többségük visszatérő elem köré épül. Így a komoly folyóiratban megjelenő tanulmányában összegyűjtötte a leggyakrabban közbeszúrt megjegyzéseket, paneleket, amiket csak két valamirevaló közgazdász egymásnak mondhat közös utazásukon. Stigler nem bízott semmit a véletlenre, még meg is számozta azokat, hogy ezzel is elősegítse azt, hogy könnyebb legyen a megfelelő pillanatban előrántani a szükségeset, pusztán sorszámát bemondva. Ha megvan a közös gondolkodási keret - így Stigler -, akkor előbb-utóbb a számokból is fogják egymást érteni.

Stigler az 1. helyre az "Adam Smith azt mondta..." mondatkezdeményt tette, majd olyan örökbecsű közgazdász-dzsókermondatok következnek, mint "természetesen, itt a keresleti függvény rugalmatlanul értelmezett" (17), vagy "ez elméletileg rendben van, de a gyakorlatban nem működik" (27), valamint "a központi érv nem csak tautológikus [önmagát magyarázó], hanem hamis is" (21), és hasonlók.

Elsőre úgy tűnhet, hogy Stigler gúnyolódik kollégáin, pedig az idő őt igazolta: a közgazdászok úgy találták, tényleg főként ezekkel a formulákkal véleményezik egymás munkáit, ami egyúttal rámutat arra is, hogy legalább a neoklasszikus elméleti iskolák híveinek szükséges egy keretrendszerben mozogniuk. Sőt, van olyan, aki szerint Stigler panelei még évtizedekkel később sem veszítették el konferenciaérvényüket.

A csillagközi kereskedelem elmélete

Paul Krugman, akit jóval később közgazdasági Nobel-emlékdíjjal jutalmaztak, még 1978-ban írt egy szokatlan tanulmányt a csillagközi kereskedelemről. Krugman állítólag inkább csak szórakoztató eszmefuttatásnak szánta, nem is igazán gondolta komolyan, publikálni is csak évtizedekkel később publikálta. Most viszont munkája nem várt módon újra aktuális lehet: míg a tanulmány készítésekor az amerikai Apollo-program fűtötte az űrrel kapcsolatos várakozásokat, most a Hold újbóli, és a Mars lehetséges jövőbeli meghódítása fordítja a figyelmet Krugman tanulmányára, melyben egy másik bolygóhoz viszonyítottan elemzi az csillagközi kereskedelmet, a földi fogalmak alapján.

Fantáziakép az űrkereskedelem témájához:

A szerző - a tréfa mellett - azonban elvégzett egy furcsa levezetést is, melyben a tér és az idő, pontosabban a speciális relativitáselmélet figyelembevételével végzett számításokat arról, hogy ezek a tényezők hogyan befolyásolják a csillagközi kereskedelem hasznosságát, az abban (nem szükségszerűen az emberi fél oldalán) felmerülő döntéshelyzeteket. Feltéve persze, hogy a jövőben is minden változatlan marad, lesz pénz, lesz kereskedelem, és megmaradnak a mostanihoz hasonló államszerveződések is. Bárhogy is, Krugman korábban asztalfiókban rejtőzködő munkája egyre többek figyelmét irányította magára az elmúlt években is, és egyre többen értékelik komolyan annak koncepcióját.

A különös közgazdasági tanulmányok sora nem ért véget, a java a cikk második oldalán van. Lapozzon!