A Gazdaság-újraindítási Akciótervvel már a rajtvonalnál elsők lehetünk

GYÖRGY László
Budapest, 2020. szeptember 10. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára sajtótájékoztatót tart az Irinyi Terv iparstratégiai támogatásai program 2020. évi eredményeiről a minisztériumban 2020 szeptember 10-én. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
"Munka- és tudásalapú gazdaságot építünk. A Gazdaságvédelmi Akcióterv eredményes lezárásával mostantól ezért dolgozunk!" - írja a közösségimédia-felületén megjelent bejegyzésében György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!

György László bejegyzésében azt írja:

"A lakásfelújítások elindítása, az otthonteremtési támogatások megnövelése, az építkezési áfa 5 százalékra csökkentése, a 10 milliós kölcsön és az exportra termelő kapacitások megerősítése azt eredményezi, hogy már a rajtvonalnál az elsők között leszünk".

Az államtitkár azt is írja:

György László bejegyzésének végén pedig ezt közli: "Munka- és tudásalapú gazdaságot építünk. A Gazdaságvédelmi Akcióterv eredményes lezárásával mostantól ezért dolgozunk!"

Az államtitkár bejegyzése: