Valószínűleg mindenki ismeri a macskanyelvet vagy a konyakos meggyet, amelyeket Gerbeaud Emil honosított meg Magyarországon. A mai napig a svájci származású budapesti cukrász és csokoládégyáros nevét viseli a főváros szívében, a Vörösmarty téren található „Zserbó", vagyis a patinás Gerbeaud Cukrászda és Kávéház. Mindig is különleges élményt jelentett ide betérni, és volt olyan időszak, amikor a budapesti társasági élet központja volt a hely. A cukrászda nehéz időszakokat is átélt, kétszer is államosították, de minden válságot túlélt, és ma is régi fényében ragyog. Gerbeaud munkásságával nemzetközi hírnevet és elismerést szerzett nemcsak magának, hanem az egész magyar cukrász- és édesiparnak.

Gerbeaud Emil 167 esztendővel ezelőtt, 1854-ben a svájci Genfben született, felmenői cukrászok voltak, majd maga is ezen a pályán indult el. Fiatalon bejárta Nyugat-Európát: németországi, franciaországi, angliai cukrászműhelyekben dolgozott, hogy minél több tapasztalatot és gyakorlatot szerezzen a szakmájában. 1879-ben, a francia Saint Etienne városában nyitotta meg első, saját üzletét.

A cukrászmestert magával ragadta a millenniumi Budapest

Gerbeaud harmincévesen érkezett Budapestre a híres cukrászmester, Kugler Henrik invitálására. A mai József nádor téren működött Kugler első cukrászdája, ám nemsokára áttette üzletét a forgalmasabb mai Vörösmarty térre (akkor Gizella tér), ahol korábban egy fényűzően berendezett kávéház működött. Deák Ferenc és Liszt Ferenc is a törzsvendégek közé tartozott.

Amikor Kugler - nem lévén leszármazottai - utódot keresett, egykori genfi mestere ajánlotta neki Gerbeaud Emilt, akit - hallgatva a baráti tanácsra - meg is hívott Magyarországra. Ez a találkozás egy életre szólt Gerbeaud számára, hiszen annyira megtetszett neki a millenniumi főváros, hogy úgy döntött: Budapesten telepedik le, és itt bontakoztatja ki mesterségbeli tudását.

A képre kattintva galéria nyílik meg - nézze meg a patinás cukrászdáról még a járvány előtt készült felvételeket!

A Gerbeaud Cukrászda és KávéházForrás: MTI/Cseke Csilla

Miután Gerbeaud átvette az üzletet, még egy ideig a patinás "Kugler" nevet használta. Az előállítához csak minőségi alapanyagok kerülhettek a mester keze alá, a tiszta ízeket kedvelte. A 25 fős kisüzemet középüzemmé fejlesztette, amely az első világháború idején már 350 alkalmazottal működött.

Üzemét előbb bonbongyártó műhellyel bővítette, később Fiumében is vásárolt egy gyárat. Ez azért különösen fontos, mert ennek - az akkor még az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó - kikötővárosnak köszönhetően lettek Gerbeaud bonbonjai, teasüteményei világhírűek. Észak- és Dél-Amerikába, Ázsiába is szállított - írja a cukrászkirályról a Fiumei úti sírkert közösségi médiában megjelent visszaemlékezésében.

A siker azonban nem jött könnyen, a családtagok alaposan megdolgoztak érte, sokszor reggel hattól este fél kilencig talpon voltak. Üzleteik enteriőrjére, személyzetére és közönségére is gondjuk volt. A cukrászda damasztabroszait és –szalvétáit is házon belül varrták, javították. Mindennek köszönhetően húsz év alatt sikerült annyi tőkét összegyűjteniük, hogy megvásárolhatták a Vörösmarty tér 7., majd a Dorottya utca 1. és 3. szám alatti házakat.

Gerbeaud Emil (1854-1919)Forrás: Wikimedia Commons/https://mandadb.hu/

A mai Vörösmarty téri épület első emeletén volt a család lakása, a második emeleten a csomagolóműhelyt helyezték el. A harmadik emeleten tanulószobák voltak, valamint a cukrászmesterek lakása. A cukrászda – maihoz hasonló – belső berendezését 1910-ben alakították ki, ekkor készült el a kifestett mennyezet, a rokokó mintázatú stukkók, a csillárok és a falikarok.

Gerbeaud Emil számos újítást vezetett be a termelésben, amelyekkel hozzájárult a magyar cukrászipar fejlesztéséhez, versenyképessé tételéhez. Szigorúan odafigyelt a termékek minőségére, emellett neves iparművészek által tervezett csomagolóanyagokat, díszdobozokat használt.

Francia életérzés Gerbeaud cukrászdájában

Az itt készülő legendás konyakos meggyet és a macskanyelvet mindenki imádta Pesten, a Gerbeaud kávéház fogalommá vált, a franciás sikk, életérzés, elegancia szinonimájává. Elegáns vendégek találkozóhelye volt, megfordultak itt uralkodócsaládok tagjai, arisztokraták, politikusok, jómódú üzletemberek, és a nagypolgársághoz tartozók is.

Például Auguszta Mária Lujza Habsburg császári és magyar királyi főhercegnő – hangversenyre menet és jövet – néha naponta többször is betért ide kávézni vagy uzsonnázni. Azért, hogy ne kelljen minden alkalommal az egész cukrászdának haptákba vágnia magát (ahogy a protokoll előírta), Gerbeaud épített egy kis szalont (ez lett később a Kis Gerbeaud), ahol a fenséges asszonynak aranyozott evőeszközzel és régi herendi készlettel terítettek. 

Sikk volt tehát a Gerbeaud-ba járni, a Színházi Élet című újság még pletykarovatot is indított „Hírek a Zserbo-bo-bóból" címmel.

Budapest V. kerület Vörösmarty (Gizella) tér, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank székháza (Gerbeaud-ház). A felvétel 1896 után készültForrás: Fortepan/Klösz György

Persze az arisztokraták mellett a kor bohémjei közül is többen a törzsvendégek közé tartoztak. Egyikük, Heltai Jenő, a Hét 1896. június 1-jei számában például így írt a cukrászdáról: „Egész Európának legjobb édességei, czukorkái, fagylaltjai, parfait-i, pralinéjai, fondantjai, mexicainjei, brésiliennejei, tortái és apró süteményei nem Párisban készülnek, s nem Milánóban, nem Londonban, még csak nem is Berlinben, hanem igenis Budapesten, melynek a régi, híres szállóigévé vált Kugler nevét lángoló ambíczióval igyekszik a magáéval kiszorítani az új tulajdonos, Gerbeaud."

Szirmai Albert és Gábor Andor pedig dalt írt a cukrászdáról Zserbó-bo-bó címmel, amit annak idején Medgyaszay Vilma énekelt.

A forradalom kisöpörte a puccos dámákat 

A Monarchia eme békebeli bája mellett nem csoda, ha Gerbeaud Emil igen kiegyensúlyozatt ember hírében állt, és élete során állítólag csak kétszer volt dühös. E kettő közül a második eset 1919 tavaszán történt, amikor hatalmasat fordult számára is a világ. A Tanácsköztársaság népbiztosai ugyanis - konyakos meggyel, macskanyelvvel és minden mással együtt - államosították „a burzsoá Budapest rothadó pompájának, a gazdagok és metreszek romlott erkölcsének fényes kirakatát", a Gerbeaud-t.

Ekkor - ha csak néhány hónapra is - egészen más idők jöttek, és a Pesti Hírlap a következőképpen írt a cukrászdáról 1919. április 2-i számában: „Idejárt csukaszürke maskarájában Habsburgi Auguszta is, hogy illatos teával öblögesse a kellemetlen ízt, amit a családjáért halálra sebesült katonák kórágyától hozott magával."

A „forradalom tisztító forgószele" egyik napról a másikra kisöpörte a cukrászdából a puccos dámákat, a „vörös Zserbó" proletárvagyon lett, a munkások fegyelmezett uzsonnáztatását Kaderabek Tivadar termelőbiztos felügyelte, aki Gerbeaud-ot kidobta a gyárból, kizárta a házából. Adtak neki egy sarokszobát, ahová faragott faliórájával, rézmérlegével, francia íróasztalával behúzódhatott. Ekkor vonta fel másodszor a szemöldökét: Csak azt szeretném megérni, amikor ennek vége lesz!"

- kiálltott fel állítólag.

A Gerbeaud-család síremléke a Fiumei úti sírkertbenForrás: Fiumei úti sírkert/Facebook

Szeptemberre a lidércnyomásnak vége lett, ám az 1919-es év eseményei, a forradalom és a tanácsköztársasági kommün alatti erőszakos cselekmények jelentős károkat okoztak Gerbeaud Emil üzleteiben is. Hamarosan súlyosan megbetegedett, és végül rövid szenvedés után, 1919. november 8-án meghalt. Temetésére a Fiumei úti sírkertben került sor, amelyre hatalmas tömeg gyűlt össze.

Megszületik a zserbószelet

Gerbeaud halála után felesége vitte tovább az üzletet 1940-ig, azután két vejük, a Radocza-fivérek. A második világháborút követően, 1948-ban a cukrászdát államosították, és ekkor átnevezték Vörösmartyra. A cukrászda régi bájából és eleganciájából a II. világháborút követő időszakban is rengeteget megőrzött, sőt ekkori üzemeltetőinek még öregbíteniük is sikerült a hírnevét. Szerencsére az itt dolgozó cukrászmesterek továbbvitték a szakmai tudást, így a népszerű cukrászda megőrizhette a hírnevét.

A svájci származású cukrász nevét viselő zserbószeletForrás: Ács Bori

Ekkor is sikk volt idejárni, hiszen ilyen színvonalas, elegáns környezetben az országban nem sok helyen lehetett, például egy finom süteményt elfogyasztani. Nem törődve a névváltozással, sokan ezekben az évtizedekben is - akarva vagy akaratlanul - továbbra is azt mondták, hogy "bemegyek a Zserbóba egy kávéra."

A legendás cukrászda 1984-ben kaphatta vissza a Gerbeaud nevet, ekkor került fel ismét a Gerbeaud-ház homlokzatára a régi „cégér". A cukrászda a Gerbeaud-házzal együtt 1995 óta magántulajdonban van: a teljes ingatlant és a védjegyet a német Müller AG tulajdonában lévő Immo-Müller Kft. vette meg, és a felújított Gerbeaud jelenleg sörözővel, étteremmel és különtermekkel kibővítve működik.

A család nevét tehát a mai napig tovább őrzi a Vörösmarty téren található cukrászda, a műemlékké nyilvánított épület és a közkedvelt termékek.

A svájci cukrászmesterről elnevezett zserbószelet egyébként állítólag az "államosított Gerbeaud", a Vörösmarty Cukrászda találmánya. 

Noha Gerbeaud nevéhez számos újítás és süteményrecept kötődik, annak idején természetesen nem tudhatta, hogy nevét nem a konyakos meggy, a macskanyelv vagy a mignon fogja halhatatlanná tenni, hanem egy csokis, sárgabaracklekváros, darált diós tortaszelet, amelyet valószínűleg az ötvenes években talált fel egy kreatív cukrász a Vörösmarty Cukrászdában – ez lett a zserbószelet.

Forrás: Magyar Nemzeti Digitális Archívum, Új-Kor, Magyar Nemzet, Fiumei úti sírkert, PestBuda, Magyar Konyha