Oroszország lehet az új csokoládé-nagyhatalom

csokoládé
Vágólapra másolva!
Az orosz csokoládéexport 2021 elején közel 20 százalékkal megugrott, így az ország az év végére akár a világ kedvelt csokoládéinak gyártóját, Svájcot is lekörözheti.
Vágólapra másolva!

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) Kereskedelmi Térképének és az ENSZ Comtrade kereskedelmi statisztikai platformjának adatai szerint

2020-ban Oroszország a 11. helyen állt a csokoládétermékek exportálóinak globális rangsorában.

Kivitele 729,2 millió dollárt (220 milliárd forint) tett ki, és elérte a 295.700 tonnát. Svájc 109.800 tonnával a 10. helyen állt, ez pedig azt jelentette, hogy a külföldi piacokra 753 millió dollár (227 milliárd forint) értékben értékesítette az édesipari termékeket.

Illusztráció Forrás: Shulevskyy Volodymyr / Shutterstock

Figyelembe véve a növekvő globális érdeklődést az orosz csokoládé iránt, a helyi szakértők előrejelzése szerint, az orosz gyártók 2021 végére akár már felül is múlhatják a svájci gyártókat a csokoládé és a csokoládéáruk külkereskedelmének tekintetében.