EM: A tudatos fogyasztás erősíti az ellátásbiztonságot

energia takarékosság, villanykapcsoló
A legkisebb dolgoknak is nagy hatásuk lehet hosszú távon: kapcsoljuk le a villanyt, ha kimegyünk a szobából!
Vágólapra másolva!
A kormány Európában egyedülálló módon az átlagfogyasztásig fenntartott rezsicsökkentéssel védi a magyar családokat a szankciós energiaáraktól. A felhasználók maguk is alkalmazkodnak: Magyarországon tavaly 17 százalékkal kevesebb földgáz és 3 százalékkal kevesebb áram fogyott, mint 2021-ben. A kormányzati takarékossági intézkedéseken túl a tartós spórolást az energiahatékonyság javítására fordítható támogatások is segítik - írja közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Vágólapra másolva!

Magyarország energiaszámlája 2022-ben mintegy 4.000 milliárd forinttal nőtt az elhúzódó háború és az elhibázott szankciók miatt.

A kormány a 2023-as költségvetésben a Rezsivédelmi Alap feltöltésével is megvédi a rezsicsökkentett árakat az átlagfogyasztásig.

A magyar családok így Európában a legolcsóbban jutnak hozzá az áramhoz és a földgázhoz, havonta átlagosan 181 ezer forintot takarítanak meg.

Az ellátásbiztonsági kockázatokat is súlyosbító nemzetközi energiaválságban a kormány magán kezdte a spórolást. Az állami és más közintézményeknél, gazdasági társaságoknál nagyarányú gázfelhasználás-csökkentést írt elő. Egyes központi hivatalok, köztük a minisztériumok épületeiben 2021 azonos időszakához képest 60 százalékkal esett vissza a gázfelhasználás 2022 utolsó négy hónapjában.

Az Energiatakarékosság Világnapja március 6-a Fotó / Shutterstock

Tavaly 17 százalékkal csökkent a teljes hazai gáz-, és 3 százalékkal az áramfogyasztás. Idén januárban a visszaesés 2021 első hónapjához képest a földgáznál 30, a villamos energia esetében pedig közel 10 százalékos volt.

A kormány húsz intézkedéssel védi a munkahelyeket, a családokat és a nyugdíjasokat, ezek több mint negyede kapcsolódik a biztonságos és megfizethető energiaellátáshoz.

A háztartások esetén a rezsivédelem mellett ide tartozik a tűzifa programok meghosszabbítása. A hazai cégeket vissza nem térítendő források, hitellehetőségek segítik az energiahatékonyság javításában. A feldolgozóipari és turisztikai kkv-k energiatámogatási programja, a Gyármentő Program és a hitelprogramok is például épületenergetikai korszerűsítésekre, energiahatékony gépek, berendezések beszerzésére, a megújulók fokozott hasznosítására ösztönzik a gazdasági szereplőket.

A kormány háromnapos kihelyezett ülésén elfogadta az energiabiztonság és az iparfejlesztések összhangját biztosító stratégiai irányokat a 2030-ig tartó időszakra.

A helyreállítási alap forrásai jelentős részben energetikai beruházásokban hasznosulhatnak.

A nagyarányú hálózatfejlesztések, ágazati digitalizáció mellett fontos célkitűzés a vállalati, közintézményi és lakossági energiahatékonyság támogatása is. A kevesebb felhasznált energia kíméli a környezetet, hozzájárul az ellátásbiztonság megerősítéséhez. A belföldi termelés fokozásával együtt mérsékli a külső kitettségeket, növeli hazánk energiaszuverenitását.