A közelmúltban derült ki, hogy valaki 10,3 millió dollárt (kb. 3,5 milliárd forint) fizetett Rihanna Tudor-stílusú házáért, amely a Beverly Hills feletti hegyekben található. Az énekesnő így végül bukott az üzleten, mert két éve pontosan 10 millió dollárért vette meg a házat. Los Angeles új adószabályai alapján viszont Rihannának az egyéb díjak és költségek mellett még 570 ezer dolláros adót is meg kell fizetnie.
Az 1930-as évek végén épült ház egy 1862 négyzetméteres domboldali telken található, és nemrég újították fel. A kétszintes főépületen kívül egy vendéglakást is kialakítottak a kétállásos garázs fölött, amely a ház mögött, a telek hátsó részében található. A birtok összesen nyolc autó számára képes vendégparkolót biztosítani.
A 465 négyzetméter lakóterületű ház belül fehér és világos, az étkező pedig egy szabadtéri étkezőteraszra nyílik. Az emeleti hálószobákhoz spa stílusú fürdőszoba és a hátsó udvarra néző erkély tartozik.
Az udvaron kialakítottak egy medencét, és a teraszon tűzrakóhely is található. A szórakozást emellett egy kisebb kosárlabdapálya egészíti ki – írja a Dirt.com.
Mint kiderült, a vásárló Tracey Jacobs, aki jól ismert ügynök Hollywoodban. Jacobs képviselte Johnny Deppet is, az 1980-as évek közepétől egészen 2016-ig. Jacobsnak közben olyan ügyfelei is voltak, mint Harrison Ford és Gwyneth Paltrow, de elsősorban Depp ügynökeként vált híressé.
Az üzlet sajátossága, hogy Jacobs a jövőben Rihanna szomszédja lesz. Az énekesnő ugyanis továbbra is tulajdonosa a szomszédban álló 14 millió dolláros kastélynak, melyet 2020-ban szerzett meg.