Alacsony felvásárlási árak a gabonapiacon

2008.09.19. 17:12

A gabonapiacon alacsony, feltehetően a termelői költségek csak mintegy felét kitevő felvásárlási árakra lehet számítani az idén, akár csak korábban számos zöldség- és gyümölcsfajta esetében - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.

Jakab István kifejtette, hogy az idén betakarított, 7 millió tonnát meghaladó kalászos gabona betárolását sikeresen megoldották a termelők, a feldolgozók azonban hivatalosan még nem hirdették meg felvásárlási áraikat, így a termények kiszállítása sem kezdődhetett el.

Hozzátette, hogy a gazdáknak várhatóan a kukorica értékesítésével lesznek a legnagyobb problémáik, de a napraforgó és a kalászos gabona felvásárlási piaca is rendkívül alacsony árak mellett stagnál.

A Magosz a termelők problémáinak enyhítése érdekében az Európai Uniótól a gabona 2008-as intervenciós készleteinek felülvizsgálatát kérte, valamint Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternél kezdeményezte a gabona-termékpálya bizottság összehívását a jövő hétre.

A napraforgó- és kukoricatermelők vannak a legnehezebb helyzetben

Jakab István tájékoztatása szerint jelenleg a napraforgó-termelők vannak a legnehezebb helyzetben, a növény felvásárlási ára ugyanis az előző évi több mint 100 ezer forinttal szemben az idén gyakran még a telephelyre szállítással sem éri el az 50 ezer forintot.

Az agrárszövetség elnöke a hasonlóan nehéz helyzetben lévő kukoricatermelőkkel kapcsolatban kiemelte,hogy az előző hetekben, a kánikula miatt a termés mintegy 30-40 százaléka semmisült meg a dél-alföldi területeken, a felvásárlási árak pedig ennek ellenére sem érik el a 2007-es szint 50 százalékát sem. Ráadásul a gazdák átlagos hektáronkénti költségei több mint 20 százalékkal, átlagosan mintegy 340 ezer forintra növekedtek.

A kalászos gabonát termelők is várhatóan veszteséget könyvelhetnek el 2008-ban: a Magosz szerint a hektáronkénti átlagos önköltségi ár mintegy 40 ezer forintra tehető, miközben a felvásárlók a legjobb esetben is csak legfeljebb tonnánként 34 ezer forintot fizetnek a búzáért.

Jakab: mégse jön Ukrajnából gabona

Jakab István újságírói kérdésre válaszolva határozottan cáfolta azokat a híreket, miszerint a felvásárlók arra készülnének, hogy Ukrajnából szerezzenek be nagy mennyiségű gabonát, szerinte a híresztelésekkel kívánják még jobban letörni a magyarországi gabonaárakat.

Jakab István ismét elutasította az egységes agrártámogatási rendszer (SPS) 2009-re tervezett bevezetését. Az érdekvédő szervezet elnöke hangsúlyozta: a kormányzati kommunikációval ellentétben, az SPS összességében nem biztosít a jelenleginél nagyobb támogatást az agrárium számára.

Az új rendszerrel a gazdáknak csak egy szűk rétege jár jobban, míg a - főként növénytermesztéssel foglalkozó - többségnek nem származik előnye a változásból - fűzte hozzá.

KAPCSOLÓDÓ CIKK