Sokat ígértek Afrikának Davosban

2005.01.28. 7:20

Bill Gates és Tony Blair ígérte a legtöbb pénzt, Jacques Chirac pedig a legmeglepőbb javaslatot tette az afrikai szegénység enyhítése érdekében a davosi Világgazdasági Fórum első két napján. Közgazdászok az amerikai és az európai gazdasági növekedés miatt aggódtak.

Nemzetközi pénzügyi tranzakciókra, esetleg repülőjegyekre kivethető kísérleti adó bevezetését javasolta Jacques Chirac az AIDS elleni küzdelem finanszírozására a davosi Világgazdasági Fórum első napján, szerdán. A francia köztársasági elnök a rossz idő miatt nem utazott Davosba, így videokonferencián szólt a világ mintegy 2200 politikai és gazdasági vezetőjéhez.

Afrika szegénysége seb a világ lelkiismeretén - mondta beszédében Tony Blair. A brit miniszterelnök szerint először a kontinensen pusztító betegségek és éhezés leküzdésére kell összpontosítani az erőforrásokat, amitől a legszegényebb országok gazdasági helyzete is sokat javulhat. A kormányfő közölte: országa 45 millió fonttal (mintegy 85 millió dollárral) támogatja az Egészségügyi Világszervezet összesen 300 millió fontos afrikai programját, és a leggazdagabb országokat tömörítő G7 csoport soros elnökeként nem engedi, hogy Afrika kérdése kikerüljön a világ érdeklődésének homlokteréből.

Korunk legfelháborítóbb megoldatlan kérdésének nevezte Afrika szegénységét a kontinens érdekében Blairrel közösen fellépő Bill Gates. A világ leggazdagabb embere a hét elején 750 millió dollárt adott egy, a gyermekeket világszerte védőoltással ellátó program számára.

Afrika a világ egyetlen olyan kontinense, amely szegényebb, mint 1979-ben volt. A földrész lakóinak majdnem fele kevesebb, mint napi 1 dollárból él, 34 százalékuk alultáplált, és naponta mintegy 6 ezren halnak meg AIDS-ben - derül ki a BBC összeállításából.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK