Vágólapra másolva!
A jó nemzetközi hangulatnak köszönhetően a forint erősödött szerdára, de az euró még így is néhány forinttal magasabban van a hétfői szinteknél. Délután minden fontosabb devizával szemben további enyhe erősödés történt.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül3 bejegyzés
08:20
december 19, 2012
Vágólapra másolva!

Szerény pluszban kezd a forint

Reggel 7 óra után az euróért 287,10 forintot kellett adni a devizapiacon, a svájci frank árfolyama 237,60, a dolláré 216,70 forint volt.

A forint mozgalmas napokat tud maga mögött. Hétfőn 283-284 forinton kezdett, majd kedden reggel több hónapos mélypontra süllyedt, az euró 290 forint fölé került, majd faragott hátrányából a magyar deviza. A jegybank keddi kamatvágása nem gyengítette a forintot, az euró a döntés után 288 körül mozgott.

11:56
december 19, 2012
Vágólapra másolva!

Tartja magát a forint

Az euró árfolyama 11 óra előtt 287,40 forint volt a devizapiacon. A frank jegyzése 237,70, a dolláré 216,50 forintnál járt.

A Commerzbank szakértői szerint a nemzetközi jó hangulatnak köszönhetően erősödött a forint szerdára. Azt azonban hozzátették, hogy a délelőtti 287,50 forint körüli euróárfolyam még mindig több mint 1 százalékkal marad el a hétfői nyitószintektől. Az elemzők arra számítanak, hogy a karácsony előtti alacsony forgalomban 285-290 forint között ingadozhat az euró a befektetési hangulattól függően. Ha kitart az optimizmus, akkor 285 közelébe mehet az jegyzés.

18:00
december 19, 2012
Vágólapra másolva!

Erősödést hozott a délután

Délután erősödött a forint, öt óra körül 286,88 forinton jegyezték az eurót. A svájci frank 237,30 forintba került szerdán délután. A dollárral szemben is erősödött a forint: 215,91 forinton jegyezték. 

A térségbeli devizák árfolyama nem változott lényegesen szerdán, a nyitás óta a lengyel zloty 0,14 százalékkal, a román lej 0,06 százalékkal gyengült az euróval szemben, a cseh korona árfolyama pedig nem változott. Délután az eurót 4,0800 zloty, 25,1980 cseh korona és 4,4716 lej árfolyamon jegyezték.