Tízszer kisebb a vártnál Lengyelország palagázkészlete. Több mint száz cég ugrott rá a kockázatosan kitermelhető, de így is energiafüggetlenséget biztosító gázmennyiségre.

Előzetesen 5300 milliárd köbméterre becsülték kitermelhető palagáz mennyiségét Lengyelországban, de a valós mennyiség 346 és 768 milliárd köbméter között lehet - derül ki a lengyel geológiai intézet (PIG) szerdai jelentéséből. A kitermelhető palagázkészlet ugyan a vártnál kisebb, de így is meghaladja az ország 145 milliárd köbméterre becsült hagyományos gázkészletét.

A kitermelés várhatóan két-három éven belül indulhat el. A hatóságok 2012 márciusáig százkilenc koncessziót adtak ki lengyel és nemzetközi cégeknek, köztük a magyar Emfesznek is - annak ellenére, hogy a készletek feltárása független kutatóintézetek szerint jelentős környezetszennyezést okozhat.

A lebomló szerves anyagokból keletkező földgáz óriási méretű, magasnyomású lencsékben gyűlik össze a mélyben egy-egy geológiai záróréteg alatt. A palagáz apró buborékai viszont a kőzetek pórusaiban rejlenek. Ezért szét kell törni a kőzetet, hogy kiszabadulhassanak a gázmolekulák. Ennek érdekében víz, homok és vegyszerek elegyét kell lejuttatni, vagy robbantásra van szükség; ráadásul mélyebbre kell fúrni a megszokott gázmezőkhöz képest, és a palagáz nem áramlik fel "magától" a kőzetrétegek nyomása miatt.

Josh Fox amerikai dokumentumfilmes 2006 és 2010 között forgatott az USA-ban folyó repesztéses palagáz-kitermelésekről. Ebből kiderül, hogy hat szövetségi államban több mint ezer esetben jelentették a vízbázisok elszennyeződését a fúrások környékén, akár úgy, hogy az egyik érintett kisvárosban a konyhai vízcsapból előbb gáz kezdett folyni. Az USA-ban összesen hatvanegy település tiltotta be a palagáz-kitermelést. (A kitermelés kockázatairól bővebben itt olvashat.)

Lengyelország éves gázszükséglete 14,5 milliárd köbméter, így a hagyományos és nem hagyományos forrásokból kitermelhető földgáz a lengyel piac teljes szükségletét minimum 35, de akár 65 évre is biztosíthatná, és függetleníthetné az országot az oroszországi importtól.