Biztos a győzelmében az iraki vezetés

Vágólapra másolva!
Az iraki vezetés biztos abban, hogy az ország  hadserege vereséget mér az amerikai és a brit erőkre - hangzott el az iraki vezetés tanácskozásán, amelyen Szaddám Huszein államfő elnökölt.
Vágólapra másolva!
Hírek és háttér az iraki háborúról/irak/index.htmlIrak-oldal

A szombaton tartott tanácskozáson jelen volt az iraki kormány több tagja és részt vettek Szaddám legfőbb tanácsadói. Az iraki televízió filmjében látható volt az államfő és a bemondó szerint a tanácskozásról szombaton készült a felvétel. Ezt független források nem erősítették meg. Az eseményen jelen volt Taha Jaszin Ramadan alelnök, Tárik Aziz miniszterelnök-helyettes, Kuszaj, az államfő kisebbik fia, az iraki elit egységek parancsnoka.

Szaddám Huszein, akit az amerikaiak március 20-án meg akartak ölni, időközben többször látható volt a televízióban, kétszer beszédet is mondott. A televízió beszámolója szerint a tanácskozáson jelen lévő vezető politikusok teljesen egyetértettek abban, hogy az amerikai és a brit erőkre vereség vár Irakban.