Miénk a bagdadi repülőtér, kivertük az amerikaiakat - jelentette ki szombaton Mohamed Szaed al-Sahaf iraki tájékoztatási miniszter az iraki televízióban. A miniszter azt mondta sajtótájékoztatóján résztvevő újságíróknak, hogy menjenek nyugodtan ki a légikikötőhöz és nézzék meg saját szemükkel, hogy már egy amerikai katona sincs a környéken. Az újságírókat az ostrom kezdete óta nem engedik oda a repülőtér közelébe.
A bagdadi nemzetközi repülőtér környékéről szombaton heves harcokat jelentettek. Az iraki miniszter bejentését ugyanakkor tagadta egy amerikai tiszt, aki a szövetségesek katari főhadiszállásán nyilatkozott a BBC-nek. Mint mondta: ha kétségei vannak a miniszternek afelől, hogy ott vagyunk-e a reptéren, akkor nyugodtan nézzen körül a környékén. A Reuters is úgy értesült, hogy a repülőtér változatlanul amerikai ellenőrzés alatt van.
A miniszter beszámolója szerint az iraki hadsereg körbezárta a szövetséges csapatokat, amelyek kis helyre szorultak össze Abu Graib kerületben. Az amerikaiak veszteségeket szenvedtek fegyverzetben és élő erőben is - mondta. Hozzátette: a harc addig folytatódik, amíg végleg ki nem szorítjuk őket.