Mire elég Orbán szava? - parlament percről percre
2013. március 04. 13:05
Kétnapos ülést kezd hétfőn a parlament. A döntéshozatal előtt az azonnali kérdések során Orbán Viktor is többször fel fog szólalni, mert válaszolnia kell a hozzá intézett kérdésekre. A miniszterelnököt a jobbikos Dúró Dóra a cigánybűnözésről, a szocialista Gőgös Zoltán pedig a saját szaváról fogja kérdezni. A napirendről bővebben ebben a cikkünkben olvashat.
A Nemzetgazdasági Minisztérium élére jelölt Varga Mihálynak már délelőtt is sok kérdésre kellett válaszolnia a parlament illetékes bizottságaiban a meghallgatásán. Varga többek között azt mondta, hogy a költségvetés módosítása - amelyre ezen a héten is rákényszerül a kormányoldal - nem a gyengeség, hanem az erő jele. (A meghallgatásokról ebben a cikkünkben olvashat bővebben.) Varga azt mondta, a napokban nevezi majd meg az adó- és pénzügyekért felelős államtitkárt.
Varga Mihály a foglalkoztatási bizottság előtt
Lázár János és L. Simon László azt indítványozta a parlamentnél, hogy emeljék fel a Kossuth- és Széchenyi-díjak összegét az átlagkereset ötszöröséről a hatszorosára. A parlament kulturális- és sajtóbizottsága délelőtt már rá is bólintott a javaslatra, amit a Nemzeti Erőforrások Minisztériuma is támogat, így ha a parlament gyorsan elfogadja a javaslatot, akár már a március 15-én díjazottak is emelt összeget kaphatnak.
Az ülést vezető Kövér László a jegyzőkkel együtt már fent ül a pulpituson, már a kis kalapácsát is megigazította, amivel a figyelmeztető harangját szokta kongatni, de az ülésteremben még nagy a nyüzsgés, mindenki bóklászik és tereferél.
Úgy tűnik, hogy a nőket a hétköznapokon nem mindig tisztelő férfi képviselők a nőnapot nagyon észben tartják, mert ugyan csak pénteken lesz, de már most virágot adott valaki a képviselőnőknek, akiknek a padját egy-egy cserepes miniorchidea díszíti.
Új képviselő tett esküt a parlamentben: az alkotmánybírónak kinevezett Salamon László lemondott a mandátumáról, helyére a 35 éves Gaal Gergely ül be a parlamentbe. Gaal Solymár alpolgármestere, aki aktív szerepet vállalt abban, hogy Solymáron is felvonják a székelyzászlót, illetve az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) alelnöke is. Képviselőként "a Kárpát-medence, a diaszpóra és az anyaország magyarsága közötti összetartozást, elsősorban a fiatalok közötti élő kapcsolatok kialakítását" szeretné tovább erősíteni. Gaal nagyon kihúzta magát, amikor az eskü szövegét mondta. Munkájához Isten segítségét kérte.
Áder János levelet írt a parlamentnek arról, hogy Matolcsy György lett a Magyar Nemzeti Bank elnöke, így a miniszteri megbízatása megszűnt. Ezek után Kövér László azt is bejelentette, hogy Matolcsy György lemondott a képviselői mandátumáról, ezért most létszámhiányos a parlament.
Régen hallott nevekkel színesíti felszólalását Gőgös Zoltán MSZP-s képviselő: ennyi Kaya Ibrahim és Joszip Tot, mint itt, nincs sehol a világon - mondta, amivel azt akarta érzékeltetni, hogy szerinte sokan csalják el az áfát Magyarországon. Gőgös azt szeretné, ha a kormány csökkentené az alapvető élelmiszerek áfáját, de szerinte hiába adtak erre már javaslatokat, a kormányt jobban érdekli a stadionépítés, mint a szegény emberek problémái.
Olyat nem szeretnénk, amit önök egyszer már tettek - mondta erre Cséfalvay Zoltán államtitkár, aki szerint, amikor a szocialisták csökkentették az élelmiszerek áfáját, akkor 200 milliárd forint kiesett a költségvetésből, viszont nem az emberek, hanem a kereskedők nyertek rajta a legtöbbet. Cséfalvay szerint ettől függetlenül vizsgálják a kérdést, hogyan lehetne csökkenteni az alapvető élelmiszerek áfáját.
Lehet, hogy a Jobbikos Volner János nem olvasott híreket a múlt héten, ugyanis szerinte az történt, hogy megbukott Matolcsy György gazdaságpolitikája, ezért lemondott a miniszteri posztjáról. A helyére kerülő Varga Mihálytól a Jobbik azt várja, hogy hagyjon fel az unortodox gazdaságpolitikával, és mentse meg végre a mélybe lökött devizahiteleseket.
A jelenleg fejetlen minisztérium részéről megint Cséfalvay Zoltán válaszol, aki visszakérdez: ki volt az a miniszter, aki három százalék alatt tudta tartani a 3 százalékos hiánycélt? A kérdést nem válaszolja meg, de Matolcsy Györgyre gondol. Cséfalvay örülne, ha a jobbikosok elmennének egy gyárba, és megnéznék, hogy megy a termelés, azt mondja, hogy a hatékony termeléshez ma már kevés ember kell.
Az énközpontúság önzővé tesz minket, és nem ott keressük a boldogságot, ahol az van - mondja a KDNP-s Vejkei Imre napirend előtti, Egy közülünk című napirendi felszólalásában, amiből lassan derült ki, hogy valójában miről is szól, mert egy pápai idézettől a koldusokon és az önzésen át nagy ugrásokkal jutott el a magzati élet védelméhez. A képviselő azt szeretné, ha mindenki csatlakozna az Egy közülünk című magzatvédelmi programhoz, és ha mindenki azt keresné, hol tehet többet a lelkekért. Végül nem derült ki, hol van a boldogság.
Soltész Miklós szerint a kezdeményezéshez már Szikora Róbert, Pitti Katalin és Császár Gábor kézilabdázó is csatlakozott. Soltész szerint a szocialistáknak bocsánatot kellene kérniük az anyáktól és a magzatoktól azért, amit kitettek a honlapjukra.
Kósa Lajos az önkormányzatok adósságrendezése ügyében jelentkezett napirend előtti felszólalásra, de nem erről, hanem Bajnai Gordon egyik kijelentéséről beszél. Szerinte a volt miniszterelnök azt szeretné, hogy a jelenlegi több mint háromezer önkormányzat helyett csak kétszáz lenne. Kósa szerint Bajnaiék ezzel "a jól ismert tanácsrendszert" álmodja vissza, miközben ő maga önkormányzati miniszterként Gyurcsánnyal együtt elbukott, és az önkormányzatok ellehetetlenítésén dolgozott. A Kósa Lajos előtt ülő Semjén Zsolt a "Bajnai Gordon", "svájci frank", "hitel" szavaknál mindig fújtat egyet.
Isten őrizzen attól, hogy Bajnai Gordon megint valamit babráljon az önkormányzati rendszeren - mondta Kósa. Tállai András államtitkár aztán számokkal próbálja alátámasztani, milyen nagy bajba sodorták Bajnaiék az önkormányzatokat, és mennyit segített már rajtuk az Orbán-kormány.
A napirend elfogadása után Kövér László bejelentette, hogy visszautasított egy írásbeli kérdést, mert szerinte nem tartozott a Nemzetgazdasági Minisztérium hatáskörébe.
Szabolcsban, Békés megyében és Borsodban jelentősen nőtt az ismertté vált bűncselekmények száma - mondja a belügyminiszterhez intézett interpellációjában Nyakó István, aki arra kíváncsi, mit tud tenni a szegénység miatt szaporodó bűncselekmények ellen. Nyakó minden mondatába belefűzte a jelenség szót, és jó erősen meg is nyomta. Nem értjük, mit akart ezzel mondani.
Pintér Sándor nem fáradt be a parlamentbe válaszolni, csak Kontrát Károly államtitkárt küldte maga helyett, akire nem nagyon figyelnek a képviselők, Kövér László kongatja is a harangját, hogy megpróbáljon csendet csinálni. Kontrát elmúltnyolcévezik, majd a közmunkaprogramokat kezdi dicsérni, azt mondja, hogy 3500 új rendőr van, akik új autókat is kaptak, a bűncselekmények száma pedig nem nő, hanem éppen ellenkezően: csökken.
Kepli Lajos (Jobbik) azt mondja, január óta sokkal többet kell fizetni mindenhol a szemétszállításért, a borsodi Hejőbábán például az évi hatezer forint helyett 27 ezer forintot kell fizetni, pedig ugyanaz szállítja el, aki eddig. Kepli szerint azért lett ilyen drága a szemét, mert a kormány elhibázta a szemétügyet, drágák a lerakók, messziről viszik oda a szemetet, így aztán hiába minden, a szemét egy része az erdőszélen végzi. Kepli érdemi választ szeretne.
Illés Zoltán környezetvédelemért felelős államtitkár azt mondja, soha ilyen könnyű kérdést még nem kapott. "Társai nevetnek, mondhatnám, röhögnek" - mondja Keplinek, aztán nagyon hevesen, széles karmozdulatokkal magyarázza, hogy 650 forint egy kuka ürítésének a díja, ezért lett ilyen drága. "2013-ban ez az ára" - mondja. A kormány viszont úgy döntött, hogy 2014. január elsejétől csökkenteni fogja a díjakat.
A fideszes Font Sándor "Az agárkamarai választások után" címmel interpellálja a kormányt. Az öninterpelláció közben inkább megmutatjuk, hogy a csinos miniorchideákhoz egyforma, egyszerű fekete kaspókat is kaptak a képviselőnők:
Az agrárkamarai választások a képviselőket sem nagyon kötötték le, Kövér László ki is akadt, és kiosztotta az ellenzéket. "Próbálják már ki egyszer, végighallgatni, amikor nem önök beszélnek" - mondta, szerinte talán üdítő élményben lehetne részük.
A szocialisták azt szeretnék tudni, miért taszítja a kormány még nagyobb nyomorba a szegény körülmények között élőket. Szerintük a kormány csökkentette a közmunkabéreket, egészségesnek nyilvánítják a rokkantakat, és visszaküldik őket a munkaerőpiacra, csakhogy munka meg nem nagyon van.
Soltész Miklós államtitkár azt sorolja, hogy a Gyurcsány-kormány idején milyen intézkedések érintették negatívan a legszegényebbeket.
A jobbikos Kiss Sándor nem gyakorlott felszólaló, izgult is nagyon, miközben arról kérdezte a kormányt, hogy mi lesz a kistelepülések önkormányzataival, amelyek nem nagyon tudják finanszírozni a saját fenntartásukat. Tállai András érti a problémát, de szerinte az a kérdés, hogy hány ember tudja elvégezni a munkát. Szerinte normális, hogy feszültségek vannak egy ilyen átalakításnál, de van pénz arra, hogy korrigálják a hibákat.
A KDNP-s Lanczendorfer Erzsébet "Veszélyben az inkubátorprogram" című interpellációjára válaszoló Soltész Miklós államtitkár szerint már 40 gyerek született inkubátorokban, sokan közülük már felnőttek. Az élet a legfontosabb - mondja.
Nemcsak a nőnapot sietik el a parlamentben, a volt jobbikos, most független Lenhardt Balázs már a kokárdát is kitűzte sujtásos mellényére. Lenhardt egyébként azért szólal fel, mert Holokauszt-emlékév lesz, de ő nem érzi magát bűnösnek a holokauszt miatt.
Szégyenkezem és büszke vagyok, hogy első parlamenti felszólalásomban az ön interpellációjára válaszolok - kezdete a válaszát Doncsev András államtitkár. Szégyenkezem, hogy a parlamentben ilyen uszító felszólalás elhangozhat, és büszke vagyok, hogy visszautasíthatom az emberi méltóságot sértő felszólalását - mondta. A képviselők többsége megtapsolta.
Lenhardt Balázs visszautasította, hogy uszítónak nevezték, szerinte az államtitkár nem válaszolt az ő kérdéseire, például arra, hogy miközben minden héten van egy Holokauszt-ünnepség, Trianonról, a fájó sebről nem emlékeznek meg. A parlament elfogadta az államtitkár válaszát.
Józsa István tudja, és most el is mondja a parlamentnek: megszorításokkal fogták vissza a gazdaság teljesítményét, visszacsúsztunk a nemzetközi rangsorban, csökken a fogyasztás, elhalasztott beruházások sora, az egykulcsos adó, ami csak keveseknek jött jól, áfa- és járulékemelések, új adók, eltapsolt nyugdíjak, brutálisan emelkedő adók. Hogyan fognak elszámolni az ígéreteikkel? Ezért kellett Matolcsy Györgynek távoznia? - kérdezi.
Cséfalvay Zoltán államtitkár nem tudja végigmondani a válaszát - mit tett az Orbán-kormány, és mit tettek előtte a szocialisták -, mert az MSZP-s képviselők hangos bekiabálásokkal kísérik a mondandóját. Amikor odaér, hogy a szocialisták elvették a 13. havi nyugdíjat, hangos szóváltással próbálják tisztázni, hogy ez végül is kinek a bűne. "Inkább fejezd be" - kiabálja Cséfalvaynak egy képviselő.
Jönnek az azonnali kérdések, az elsőt egyből Orbán Viktornak címzi Gőgös Zoltán szocialista képviselő, aki azt szeretné tudni, hogy lehet-e Orbán Viktor szavával fizetni a boltban. Orbán a szemöldökét összehúzva hallgatja a kérdést, például azt, hogy mindenkinek egy gyomra van. Gőgös megint azt mondja, hogy csökkenteni kellene az alapvető élelmiszerek árát, és azt kérdezi, hogy Orbán hajlandó-e ebben lépni valamit.
A kormánynak van egy határozott adófilozófiája, és mi nem keverjük össze az adópolitikát a szociálpolitikával, ezért a filozófiánk alapja, hogy nem akarjuk megbüntetni az embereket, ha dolgoznak. A bevételeket viszont valamilyen módon biztosítani kell: ezt a fogyasztáson és a forgalmon keresztül kell biztosítani. Orbán azt mondja, egy más alkalommal azt is szívesen megvitatja a szocialistákkal, hogy ez igazságos rendszer vagy sem. Orbán szerint vizsgálják, hogy mit lehetne tenni, de eddig nem találtak meggyőző érvet az áfacsökkentés mellett.
Vona Gábor egyik kedvenc kérdését teszi fel sokadszorra Orbán Viktornak: van-e élet az Európai Unión kívül. Ha a mondandóját nem is, a ruhatárát megújította Vona, aki fekete nadrághoz, fekete nyakkendőhöz egy furcsán szűk zakót vett fel.
Orbánnak is feltűnt, hogy megint ugyanarra kell válaszolnia, amire már sokszor válaszolt, ezért azt javasolja, hogy a terméketlen vita helyett inkább próbálják kijavítani a hibákat. Orbán megjegyzi: furcsa, hogy már deresedő halántékkal egy nála jóval fiatalabb képviselőt kell kiigazítania.
Orbán szerint azonos lenne az öngyilkossággal, ha Magyarország kívül lenne az egységes európai piacon. Mi a fészkes fenéért iparkodna be, aki még kint van? - kérdezte Orbán, de erre Vona már nem reagálhatott.
Egy fideszes képviselő a belügyminisztertől kérdez az önkormányzatok adósságátvállalásáról. Pintér Sándor nem érezte szükségét, hogy az alákérdezésre saját maga dicsérje a kormány munkáját, ezt a nehéz feladatot áthárította Tállai András államtitkárra, aki szerint történelmi tettet hajtottak végre. A kérdező Nagy Csaba papírról is csak akadozva olvassa fel, milyen nagyszerű a kormány.
Harangozó Tamás a legfőbb ügyészt, Polt Pétert kérdezi az úgynevezett tábornokper ügyében. Harangozó szerint az ügyészség törvénytelenül járt el az ügyben, ezért azt kérdezi Polttól, hogy lesz-e vizsgálat, és lemond-e a posztjáról, ha kiderül, hogy törvénytelenül szereztek bizonyítékokat.
Polt Péter szerint az ügyben majd a másodfokú bíróság fogja kimondani a végső szót, az ügyészség pedig szakszerűen, törvényszerűen járt el, ezért nem szükséges semmiféle felelősségre vonás.
"Én ki sem mondtam, hogy koncepciós per volt, ön máris ezzel kezdte. Ki mint él, úgy ítél" - mondta erre Harangozó, aki szerint a bíróság egyértelműen kimondta, hogy törvénytelenül gyűjtöttek bizonyítékokat.
Újra Orbánt kérdezik, most Dúró Dóra, aki szerint a bentlakásos iskolák ötlete miatt őket nevezik cigányellenesnek, holott szerintük azok cigányellenesek, akik nem akarják ilyen iskolákba adni a cigány gyerekeket. Miért utasítják el ezt a kitörési lehetőséget? Nem éppen most nevelünk belőlük cigány bűnözőket?
Hallgattam itt figyelmesen ezt a kérdést, amit feltett. "Az ember, hallja, amit mond, és látja, hogy törékeny asszonyként itt áll, nehéz elhinni, hogy a Jobbik cigányellenes" - mondta Orbán, és azt mondta, ezért figyelte, mint mond Dúró. "Az a kijelentés, hogy a cigányok, nem egy ember, hanem az összes, csak azért szül gyereket, mert bevételi forrásként tekintenek a gyerekekre, ez merő rasszizmus, és olyan mélyen keresztényietlen, hogy nem is tudok mit kezdeni vele" - mondta Orbán.
Volt még valami a mondandójában, amit az ország nyilvánossága előtt részben cáfolnom kell - mondta Orbán. Biztosan vannak Magyarországon sokan olyanok, cigányok és nem cigányok, akik nem akarnak dolgozni, de a közmunkaprogramban éppen ennek ellenkezőjét látjuk - mondta Orbán, aki szerint több mint hatvanezer cigány közmunkás van, és azt tapasztalják, hogy sokan sorban állnak a munkáért, és csak azért nem tud mindenki dolgozni, aki akar, mert nincs elég munka.
Megint egy kormánypárti azonnali kérdés, most Seszták Miklós KDNP-s képviselő kérdezi, hogy képes lesz-e a kormány tartani a jó irányt, és tartani a 3 százalék alatti államháztartási hiányt. A kormány minden bizonnyal azt fogja válaszolni, hogy igen.
A kormánypárti képviselők ma a szokásosnál is többen szeretnék hallani, milyen jó munkát végez a kormány, most Németh Szilárd kérdez a rezsicsökkentés nem könnyű feladatáról. Amíg az államtitkárral felváltva dicsérik a kormányt, mutatunk képeket az ülésteremből.
Orbán rögtön helyreteszi Tóbiást, aki 1989-es demokráciáról beszélt: a miniszterelnök szerint 1989-ben nem volt semmiféle demokrácia, az első szabad választásokat 1990-ben tartották. "A mi felfogásunk szerint 1989-ben kommunizmus volt" - mondta Orbán.
Megint Orbán következik, most arra a nem egyszerű kérdésre kell válaszolnia a szocialista Tóbiás Józsefnek, hogy hol a határ, "hol van az ön korlátja".
Tóbiás szerint a kormány az Alkotmánybíróság relativizálásával azt üzeni az embereknek, hogy vagy kegyencek lesznek, vagy nem lesz helyük a nemzeti együttműködés rendszerében. Orbán szerint a most parlament előtt lévő alkotmánymódosítás is az Alkotmánybíróság jogkörét bővíti, ezért arra kérte Tóbiást, hogy támogassa.
A jobbikos Z. Kárpát Dániel is az egyik kedvenc témájával jött, a devizahitelesek megsegítését kéri számon Orbánon. Ebben a kérdésben túlzás semmittevéssel vádolni a kormányt - mondta erre Orbán, aki szerint nincs még egy olyan ország Európában, aki annyit tett volna a hitelesekért, mint Magyarország. Magyarország megsegítette 1 millió 300 ezer honfitársát attól a veszedelemtől, hogy a devizahitele a fejére omoljon - mondta Orbán, aki szerint ezt el kell ismerni, a kormánytól függetlenül.
Z. Kárpát nem nyugodott meg, mert szerinte a devizahitelesek négyötödén még mindig nem segített senki. Szerinte csak időhúzás zajlik, és nem kellene alkudozni a bankokkal, mert "bűnözőkkel nem tárgyalunk".
Én nem vagyok ellene a kurucos lendületlen, de ön most mégis az egész bankszektorról beszél, úgyhogy lassan az agarakkal - mondta erre Orbán, aki szerint gondolkodnak azon, hogy hogyan mentsenek meg még több embert.
Balla Gergő (Jobbik) kérdezi a nemzeti fejlesztési minisztert. Tiszaújvárosban az alsó szinteken és a felső lakásokban lakók nem merik bekapcsolni a fűtést, szerinte több lakó télen kiköltözik. Hiába takaríthatnak meg ötven százalékot a társasházak, a lakók mégis többet fizetnek. Mit csinál ezzel a kormány? - kérdezi.
Fónagy János elismeri, hogy valós problémáról van szó. "Társadalmilag nem volt igazságos az előző rendszer" - mondja Fónagy, aki szerint a kormány megváltoztatta a felosztási alapokat, de azt nem árulja el, hogy pontosan, mivel oldották meg a problémát. "Nincs a zsebünkben a bölcsek köve" - mondja Fónagy, aki szerint nem megnyugtató a jelenlegi rendszer.
Tukacs István (MSZP) arról kérdezi az emberi erőforrások miniszterét, hogy mennyire sikeres a kórházak államosítása. Doncsev András államtitkár szerint az állam belépésével hatékonyabb lett a rendszer: az országos várólistarendszerrel átláthatóbbak lettek a betegutak. "Minden lépésünket a betegek érdekében tesszük" - nyugtatott meg mindenkit Doncsev, ám válaszát senki sem tapsolta meg az üres ülésteremben.
Lehetetlen megelőzni egy kerékpárost - mondja Korondi Miklós (Jobbik) -, mikor újítják fel a 311-es út Cegléd-Tápiószőlős közti szakaszát? Korondi érdemi választ várt, szerinte Fónagy ezt nem adta meg neki. Az államtitkár azt mondta, indokolt a 311-es főút felújítása, ugyanakkor azzal példálózik, hogy 2007 és 2009 között milyen útfelújítások valósultak meg a 311-es környékén.
Nincs lehetőség több kérdést feltenni, vége a közvetítésnek, az ülés később folytatódik.