Lehúzhatják a rolót a kisboltosok

Vágólapra másolva!
A kisboltok tömeges megszüntetését is eredményezheti, ha a hatóságok szigorúan értelmezik a kiskereskedőkre vonatkozó legújabb rendeletet. Az uniós szabályoknak is megfelelő előírásoknak egy részét a 30-40 négyzetméteres, néhány alkalmazottal működő boltok képtelenek betartani. Helyhiány miatt például nem tudnak mindenhol a bevásárlókosár mosásához alkalmas zuhanyzóhelyiséget biztosítani. A rendelet sok adminisztratív kötelezettség mellett az árusoknak haj- és szakállvédő viselését írja elő, de az is szerepel benne, hogy a kereskedőnek tilos rágóznia.
Vágólapra másolva!

Múlt hét végéig pályázhattak a kiskereskedők a Gazdasági Minisztériumnál az üzlethelyiségek fejlesztésének támogatására. Az elnyerhető támogatás a teljes felújítási, átalakítási költség fele, de maximum 10 millió forint - tehát legfeljebb 20 milliós beruházásról lehet szó, melynek a felét kell a kereskedőnek előteremteni.

Nagy volt az érdeklődés a pályázat iránt, de elképzelhető, hogy a november 15-én lezárult lehetőséget a minisztérium meghosszabbítja, legalábbis mi ezt szeretnénk elérni - mondta az [origo]-nak a Kereskedelmi és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetségének ügyvezető elnöke, Antalffy Gábor.

A pályázati kiírás szerint a minisztériumnak 1 milliárd forint áll rendelkezésére a kiskereskedők, vendéglátósok támogatására és várhatóan 120-150 pályázó részesedik ebből az összegből. Támogatást lehetett kérni ingatlan építésére, gépek, berendezések beszerzésére, illetve a HACCP rendszer bevezetésének költségeire.

A pályázat lezárását követő végeredményről, a pályázat esetleges meghosszabbításáról az [origo] írásban tett fel kérdéseket a Gazdasági Minisztériumnak, ezekre azonban csak egy hét múlva tudnak válaszolni, mert a pályázat csak múlt hét végén zárult le.