Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Tiltakozik egy temetkezési hirdetés ellen a szegedi kórház

Vágólapra másolva!
Temetkezési cégének irodáját reklámozza egy vállalkozó az egyik szegedi kórház közelében elhelyezett hirdetésen. A kórház tiltakozik ez ellen, és szeretné elérni a plakát eltávolítását. A hirdetés ugyanakkor a hatályos jogszabályok szerint maradhat, csupán a szövegén kell változtatni: a jövőben csak a cég nevét és címét, valamint a "temetkezés" szót tartalmazhatja.
Vágólapra másolva!

Egy temetkezési vállalkozó nemrég hirdetést helyezett el a Szegedi Városi Kórház egyik épülete előtt. A Délmagyarország című helyi lapban közzétett fotó szerint a plakáton a cég neve és logója áll, valamint a szöveg: "Egyházi és polgári szertartásokat szervező és lebonyolító iroda". Mindemellett a hirdetésen van egy nyíl is, amely mutatja, hogy pontosan merre van a temetkezési cég - egyébként a közelben, mintegy 50 méterre található - irodája.

Fotó: MTI (Koszticsák Szilárd )
Kórházból szerezne ügyfeleket a cég

A kórház tiltakozik a hirdetés ellen, és szeretné elérni, hogy levegyék azt. Dr. Nárai György főigazgató az [origo]-nak elmondta, hogy a szerinte jó ízlést sértő plakát körülbelül 10-15 méterre van a kórház épületétől. A főigazgató szerdán értesült a hirdetésről, és azonnal felhívta a város jegyzőjét. Nárai elmondása szerint nagyjából öt évvel ezelőtt már volt egy hasonló eset, amikor szintén temetkezési céget reklámozó plakát került ki a kórház elé. Az akkori jegyző levetette a hirdetést, a kórházigazgató szerint az időközben meghozott törvényi változások miatt ez valószínűleg most nem fog ilyen könnyen menni.

Nárai emlékeztetett arra, hogy a kórházban hozzáférhető egy album, amely tartalmazza az összes temetkezési vállalkozó elérhetőségét és szolgáltatásaik listáját. A kórház ezt mindenkinek ellenszolgáltatás nélkül rendelkezésére bocsátja, a cégek közül ugyanakkor senkit sem ajánlanak külön - állítja a főigazgató.

Az érintett cég, a Rekviem Temetkezési Vállalkozás vezetője, Kiss Ferenc az [origo]-nak elmondta, hogy nem kívánja eltávolítani a plakátot. Közlése szerint a reklámhelyet tulajdonló cég és a jegyző megállapodott abban, hogy módosított szöveggel kinn maradhat a hirdetés. A plakáton a jövőben csak a cég neve szerepelhet, és az iroda felé mutató nyíl. Így ugyanakkor maga a temetkezés szó - amely eddig kis betűkkel volt kiírva a cégnév alá - még inkább szembetűnő lesz, mint eddig.

A cégvezető magát a hirdetést - amelyre éves szerződése van - azzal indokolta, hogy mivel a patológia elköltözött a környékről, így nem nagyon marad más módja arra, hogy ügyfeleket szerezzen. Kiss Ferenc megjegyezte, hogy szerinte egyértelműen a konkurencia állhat a kórház tiltakozása mögött.

Az ügyben a jegyző megbízásából eljáró szegedi városüzemeltetési iroda vezetője, dr. Molnár László az [origo]-nak megerősítette azt, amit Kiss Ferenc elmondott. Azaz a hirdetés maradhat, de módosítani kell a tartalmát. Molnár elmondása szerint reklámtörvény nem szabályozza a kérdést, és a temetkezésről szóló jogszabály is csak a kórházon belüli hirdetést tiltja.

Ez a törvény szabályozza a temetkezési hirdetések tartalmát is, és előírja, hogy azon csak a szolgáltató neve, címe és a "temetkezés" szó szerepelhet. Molnár elmondta, hogy a hirdetésnek helyet adó reklámcéggel megállapodtak, hogy három napon belül leveszik a mostani hirdetést és kihelyezik a módosított változatot.

Tavaly májusban egy másik szegedi egészségügyi intézményben, a Szegedi Tudományegyetem Onkológiai Klinikáján a mostanihoz hasonló vihart kavart, amikor egy betegnek temetkezési ajánlatot tettek. Egy agydaganattal operált férfi arról számolt be, hogy épp egyedül tartózkodott a betegszobában, amikor egy fiatal nő lépett ágyához és egy temetkezési cég szolgáltatását ajánlotta fel neki. A beteg kezelőorvosa akkor azt mondta: "Tehetetlenek vagyunk ilyen esetben, a látogatókat nem ellenőrizhetjük."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről